"Az eset az abszurditás határát súrolja"
Jogfosztás Szlovákiában - Kiálltak Boldoghy Olivér mellett az EP-ben
A Magyar Néppárti Képviselőcsoport öt tagja, Gál Kinga fideszes, Bauer Edit és Mészáros Alajos felvidéki, valamint Tőkés László és Sógor Csaba erdélyi néppárti európai parlamenti képviselők emeltek szót az EP tegnap esti plenáris ülésén Boldoghy Olivér ügyében.
2011.12.01 10:30ma.huA magyar képviselők szerint az eset elfogadhatatlan és szembe megy az európai értékekkel.
Az Európai Parlament ún. egyperces felszólalásai során Gál Kinga fideszes európai parlamenti képviselő kijelentette: "a jogfosztás ezen módja ellene megy a közösségi bizalomnak és a szlovák alkotmánynak is". A "súlyos lépés az egész kisebbségi magyar közösséget rendszeresen érő megfélemlítések részeként tudható be" - tette hozzá.
Bauer Edit felvidéki képviselő úgy vélte: a szlovák törvény már európai problémává vált, mert az alapszabadságok korlátozásához is vezet. A néppárti politikus szerint az eset az abszurditás határát súrolja és nem egyeztethető össze a szabadság, biztonság és igazságosság térségének építésével. Mészáros Alajos beszédében kiemelte: számos területen ma már az Unió egységes, "a kettős állampolgárságot illetően mégis megengedi, hogy ez a téma kikezdje egységét és presztízsét". "Intézményeinktől elvárjuk, tegyenek annak érdekében, hogy az EU-n belüli többszörös állampolgárság ne hozhassa hátrányos helyzetbe a polgárokat" - fogalmazott.
Tőkés László EP-alelnök tűrhetetlennek és tarthatatlannak nevezte, hogy Boldoghyt "magyar önazonosságának nyílt vállalása miatt" fosztják meg állampolgárságától. Sógor Csaba úgy vélte, a nemzetek Európájában a nemzetek határai a legtöbb esetben nem esnek egybe az államok határaival, és mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ez ne okozzon feszültségeket az államok között.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


