Újabb tekintélyelvű rendszer jön?
Félelmet kelt Egyiptomban a szalafisták választási "meglepetése"
Meglepetést és félelmet keltett egyiptomi világi körökben több szalafista jelölt bejelentett győzelme a törvényhozási választások első fordulójában.
2011.12.01 13:34MTI"An-Núr, a meglepetés" - írta címében az as-Surúk című független napilap, az egyiptomi politikai színtér konzervatív fundamentalista muzulmán pártjára utalva.
A sajtó előzetes becslései szerint a szalafista párt, amely a Hoszni Mubarak elnök uralmát megdöntő január-februári népi felkelés után Alexandriában jött létre, a voksok 20 százalékára számíthat az első fordulóban, nagyjából annyira, mint a baloldali és liberális pártokból álló Egyiptomi Tömb.
Messze elmarad ugyanakkor az an-Núr a Muzulmán Testvériségtől, amely nagy győzelem felé halad ugyane becslések szerint. Az al-Ahrám című kormánylap szerint viszont a szalafisták "azzal keltenek meglepetést, hogy Alexandria (a második legnagyobb város) több választókerületében megelőzik a Muzulmán Testvéreket".
Az an-Núr a Muzulmán Testvériség vezette Demokratikus Szövetség része volt, majd abból kilépve létrehozta az Iszlám Szövetséget. A párt a saría (iszlám jog) alkalmazására szólt fel a politikai, társadalmi és gazdasági életben.
"Attól tartunk, hogy ha az iszlamista áramlatok fogják uralni a parlamentet, az nem demokratikus, hanem vallási lepel alatti tekintélyelvű rendszerhez vezet - idézi az as-Surúk Haszan Nafaát, a Kairói Egyetem politológus professzorát. - Nem akarjuk Mubarakot egy tekintélyelvű teokratikus rendszerrel fölváltani."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


