Pokolgépes robbanások
19 halott a hármas merényletben
Bászra dél-iraki nagy kikötőváros egyik piacán legalább tizenkilenc embert ölt meg csütörtök este egy hármas merénylet - közölte a belügyminisztérium.
2011.11.24 22:32MTIA jelentés szerint a piacon három pokolgép robbant fel egymás után, pár perces időközzel az út szélén, illetve egy motorkerékpáron. A város egészségügyi vezetése szerint 65-en sebesültek meg. A merénylők kiléte nem ismeretes. Az áldozatok nagy része rendőr és katona, aki az első két robbanás után a sérültek mentésére sietett a helyszínre. Az ekkor bekövetkező harmadik detonáció volt a legerősebb.
Irakban a 2006-2007-es csúcsidőszakhoz képest jelentősen csökkent a terrorista akciók száma, de nem szűntek meg teljesen. Csütörtökön további hat halálos áldozatot szedtek, és október egészét tekintve 258-at. Heti bontásban a múlt héten 33 embert öltek meg a terroristák azaz kétszer annyit, mint egy héttel korábban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


