Al-Kaidások Törökországban
Terroristagyanús személyeket fogtak Konya városában
A török rendőrség keddre virradóra végrehajtott rajtaütésekben őrizetbe vett 15 terroristagyanús - feltehetőleg az al-Kaidához kötődő - embert az ország középső részén lévő Konya városban.
2011.11.22 12:16MTIA rendőrség nem volt hajlandó sem megerősíteni, sem cáfolni az értesülést. Rendszeres, hogy letartóztatnak iszlám szélsőségeseket, az al-Kaida terrorhálózathoz kötődőknek mondják őket, de ezekről a rajtaütésekről ritkán hoznak nyilvánosságra részletes jelentést.
Legutóbb júniusban vettek őrizetbe 14 olyan embert az ország nyugati részének több pontján, akiről azt állították, hogy a nemzetközi terrorhálózathoz tartozik. Az egyik ember ankarai házában állítólag robbanószert és fegyvereket találtak, majd azzal gyanúsították az egész csoportot, hogy támadásokat akart végrehajtani az Egyesült Államok törökországi érdekeltségei ellen, megbosszulandó az al-Kaida volt vezetőjének, Oszama bin Ladennek a megölését. Bin Ladennel egy amerikai kommandó végzett idén májusban Pakisztánban.
Az al-Kaida állt azon pokolgépes merényletsorozat mögött, amelyet 2003-ban követtek el Isztambulban, összesen 60 ember halálát és több száz megsebesülését okozva.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


