Nyugodtság és konszenzuskeresés jellemzi
Pokorni szerint a finn oktatás kiemelkedően sikeres
Pokorni Zoltán azt mondta: a finn oktatás a világ egyik kiemelkedően sikeres nemzeti oktatásügye.
2011.11.18 16:59MTIAz Országgyűlés oktatási bizottsága vezetőségének háromnapos skandináv országban tett látogatását összegezve kiemelte: a finn oktatáspolitikát a nyugodt, konszenzuskereső hozzáállás jellemzi.
Az Országgyűlés szakbizottságának kormánypárti vezetője kiemelte: az elmúlt tíz év nemzetközi mérései szerint a finnek szinte minden területen elsők a világon, és az a legérdekesebb - folytatta -, hogy noha nagyon jók a mutatóik, de mégsem ez a cél, hanem az esélyteremtést tekintik elsődlegesnek.
Ez az esélyteremtésre fókuszáló rendszer eredményeit tekintve a legversenyképesebbé teszi a gyermekeket - jegyezte meg.
Pokorni Zoltán kiemelte: Finnországban nem szelektálják a gyerekeket, az első hat évfolyam nincs osztályozás, nem buktatják, nem versenyeztetik őket, hanem személyre szabott oktatási programot valósítanak meg. A gyermek áll a középpontban, és az iskola igazodik a gyermek igényeihez, nem pedig fordítva - összegzett a szakpolitikus.
A tapasztalatokról beszámolva szólt arról is, hogy az iskolaszerkezet rugalmas, az általános iskola a gyermekekhez igazodva kilenc vagy tíz évfolyamos, a középiskola pedig három vagy négy évig tart. Nem kell egy évben leérettségizni minden tárgyból, hanem szét lehet húzni a vizsgákat, megerősítették az alapképzést, és kicsi a különbség az egyes iskolák teljesítménye között, eközben Magyarországon kiugróan nagyok a különbségek.
Elmondta még, hogy a pedagógusok elismertsége, megbecsültsége nagy, és ez a fizetésükben is megmutatkozik. A pedagógusképzésben 8-10-szeres túljelentkezés van, és a tanítókat is egyetemen képzik.
Pokorni Zoltán elmondta, hogy az oktatási bizottság vezetése háromnapos finnországi látogatást tett, találkoztak a finn parlament oktatási bizottságával, minisztériumi vezetőkkel, oktatáskutatókkal, felkeresték többek között a helsinki egyetem tanárképző intézetét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


