Csütörtök estig távozniuk kell
Elzavarják a londoni antikapitalista tiltakozókat
A londoni City önkormányzata közölte: csütörtök estig távozniuk kell a londoni belvárosban hetek óta táborozó antikapitalista tüntetőknek, ellenkező esetben jogi eljárás indul eltávolításukra.
2011.11.16 18:07MTIA londoni "felháborodottak" a világ sok más országában lezajlott akciókhoz hasonlóan október közepén megpróbálták "visszafoglalni" a nép nevében a várost. Célpontjuk a Szent Pál székesegyház közvetlen közelében működő Londoni Értéktőzsde (LSE) lett volna, ám ide a rendőrség nem engedte be őket.
A jórészt fiatalokból álló londoni tüntetők ezt tudomásul vették, és a szomszédos anglikán főtemplom tövében vertek tábort. A székesegyház előtti téren - amelyet a táborozók az egyiptomi felkelés jelképévé vált kairói tér után "Tahrir Square"-re neveztek át - egész sátorváros alakult ki, hozzávetőleg kétszáz kisebb-nagyobb sátorral, tábori konyhával és mellékhelyiségekkel, toborzóközponttal és röplapterjesztő standokkal, kapitalizmusellenes jelszavakat hirdető plakátokkal és transzparensekkel.
A Szent Pál székesegyház - a II. világháború óta első ízben - a tiltakozók táborverése után egy időre bezárt, de néhány nap után ismét megnyitotta kapuit a hívők és a látogatók előtt.
A londoni pénzügyi központ elöljárósága, a City of London Corporation azonban szerdán közölte a tüntetőkkel, hogy csütörtök este, helyi idő szerint 18 óráig fel kell számolniuk a sátortábort. A hivatal illetékesei mindegyik sátorra külön írásos távozási utasítást tűztek, figyelmeztetve a tiltakozókat, hogy ha a meghatározott időpontig nem hagyják el a teret, a City a londoni felsőbíróságon indít jogi eljárást karhatalmi eltávolításuk elrendelése végett.
A táborozók szinte azonnal letépték és eldobták a sátraikra tűzött hivatalos felszólításokat, és képviselőik közölték, hogy nem áll szándékukban felszámolni a tábort.
A tiltakozók azért nem tudták elfoglalni eredeti célpontjukat, a Londoni Értéktőzsdének is otthont adó Paternoster Square-t, mert az teljes egészében magánterület - egy japán ingatlanbefektető társaság tulajdona -, és bár rendszerint nyitva áll a járókelők előtt, a tulajdonos cég azonban bármikor indok nélkül lezárathatja.
Ez történt az októberi sikertelen tőzsdefoglalási kísérlet után is, amikor a Paternoster Square minden bejáratát rendőrségi furgonok torlaszolták el, a furgonok előtt pedig külön kihelyezett, hivatalos hatósági pecséttel ellátott felhívás volt olvasható arról, hogy a tér magánterület, és a belépéshez, valamint az átjáráshoz fűződő általános jogot a tulajdonos azonnali hatállyal visszavonta. Ha valaki ennek ellenére engedély nélkül belép, birtokháborítás címén vonható felelősségre - figyelmeztette a felhívás a tüntetőket.
A szerdai londoni hatósági fellépés előtt egy nappal a New York-i rendőrség felszámolta az ottani üzleti negyedben sátorozó antikapitalista tüntetők táborát, egészségügyi és biztonsági kockázatokra hivatkozva.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


