Jövő év áprilisában kezdődik a per
Tizenkét héttel meghosszabbították Breivik őrizetét
Tizenkét héttel meghosszabbította a 77 ember meggyilkolásával vádolt Anders Behring Breivik őrizetét hétfőn egy oslói bíróság.
2011.11.14 16:31MTIEgyben közölte: ha a férfit két pszichiáter jogi szempontból felelősségre vonhatónak nyilvánítja, akkor pere 2012. április 16-án kezdődhet majd meg. A pszichiátereknek november végéig kell elkészíteniük jelentésüket.
Torkjel Nesheim oslói bíró közölte, hogy a meghosszabbított őrizet időtartama alatt Breivik nyolc héten át nem fogadhat látogatókat és nem kaphat leveleket, s az első négy hétben nem találkozhat a média munkatársaival sem.
A szélsőséges nézeteket valló 32 éves tömeggyilkos a hétfői tárgyaláson jelent meg először a nyilvánosság előtt. Az eddigi bírósági meghallgatásai zárt ajtók mögött zajlottak, hogy esetleges cinkostársaival még véletlenül se tudjon kommunikálni, bár ő állítja: egyedül cselekedett.
Breivik hosszabbított őrizete február 6-ig tart. A bírói döntés értelmében azonban fokozatosan feloldják a teljes elszigeteltségére vonatkozó rendelkezéseket. Ez annak is betudható, hogy a nyomozás előrehaladtával egyre bizonyosabbá vált, hogy Breivik magányos merénylő volt.
Felmerült az is, hogy a hétfői meghallgatást videokonferencia keretében tartsák meg, vagyis Breivik az Oslo melletti Ila szigorúan őrzött börtönéből válaszoljon a bíróság kérdéseire. Ezt a kérelmet a norvég legfelsőbb bíróság elutasította, és nyílt tárgyalást rendelt el, mint azt Breivik is akarta. Viszont szigorú feltételeket szabtak: Breivik nem válthatott szót a tárgyalóteremben összegyűlt újságírókkal, az áldozatok hozzátartozóival és a túlélőkkel, nem filmezhették és nem fényképezhették őt.
A vádlott elismerte a tömeggyilkosság elkövetését, de mint korábbi kihallgatásain is hangoztatta, nem tartja magát bűnösnek. Mint mondta, a multikulturalizmus és az iszlám elleni háború keresztes lovagjának tekinti magát. Váltig hangoztatja, hogy Európát akarta megvédelmezni a muszlim inváziótól.
Anders Behring Breivik július 22-én előbb az oslói kormányzati negyedben hozott működésbe egy pokolgépet, nyolc ember halálát okozva. Ezt követően a főváros közelében lévő Utoya szigetére sietett, ahol egy ifjúsági tábor lakói közül 69-et lőtt le hidegvérrel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


