Bella ciao
Képek: hatalmas tömegek ünnepelték Berlusconi lemondását
Silvio Berlusconi lemondott. Róma központjában a távozó miniszterelnök ellen tüntettek.
A MÓR MEHET - NÉZZE MEG KÉPEINKET BERLUSCONI TÁVOZÁSÁRÓL!
A köztársasági elnöki palota közleményben tudatta a miniszterelnök Silvio Berlusconi lemondását és azt, hogy az államfő Giorgio Napolitano vasárnap megkezdi a parlamenti pártok delegációival való konzultációt az új kormányfő megnevezéséről.
Napolitano minél gyorsabban le kívánja zárni az egyeztetést, hogy a közgazdász Mario Monti kinevezését holnap estére megerősítse.
Az államfői palota előtt tapsoló tömeg ünnepelte Berlusconi lemondását. Buffone! (Pojáca!) - kiábálták rá. Miután szombat délután a római képviselőház megszavazta a költségvetési törvényt, Berlusconi összehívta kormánya utolsó ülését. Az eddigi kormánypárt Szabadság Népe (PdL) közölte, hogy támogatja a Monti vezette kabinet felállítását. Berlusconi ezt követően ment az államfői palotába: a kormányfői autó a Róma központjában Berlusconi ellen tüntető tömegen haladt keresztül. A római képviselőház előtt szombat délutántól gyülekeztek a Berlusconi távozását ünneplők. Ellenzékiek csoportja "Bye-bye" táblákkal búcsúztatta "a Földközi-tenger térségének utolsó diktátorát".
Az államfői palotánál zenekar és kórus adott elő Halleluját Berlusconi távozására. Mások bunga-bunga táncot jártak. Bohóc! Börtönbe vele! - kiabálták Berlusconira magánrezidenciája, a Grazioli-palota előtt, ahol Silvio! Silvio! Te vagy a mi kormányfőnk! - kiáltásokkal jelen voltak Berlusconi hívei is. A kormányváltás ellen tiltakozott a szélsőjobboldali Új Rend, mely szerint Mario Montit az Európai Központi Bank kényszeríti Itáliára.
A Berlusconi ellen és mellett tüntetők többször is egymást szidalmazták. Volt, aki az olasz himnuszt, más a Bella ciao partizándalt énekelte. Füttyszó és szidalmak vártak a volt miniszterekre.
A hangulat többször feszültté vált. Rendőrkordon védte a távozó kormány politikusait. Kotródjatok! - kiáltották az utcákon Mara Carfagnának, a Berlusconi-tévék táncosnőjéből lett esélyegyenlőségi miniszternek.
Már megyünk! - válaszolta Carfagna.
Roberto Formigoni, Lombardia tartományi elnöke középső ujját mutatta az ellene tüntetőknek. Nem egy kormánynak lett vége, a közel húsz éve tartó Berlusconi-korszak zárult le - jegyezte meg kommentárjaiban az olasz sajtó.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06