Illegális szállítmány után nyomoznak
Razzia a német Heckler és Koch fegyvergyárban
Német nyomozók nagyszabású razziát tartottak csütörtökön Oberndorfban a Heckler és Kochnál, a nyugati világ egyik legjelentősebb fegyvergyárában.
2011.11.10 19:43MTIMintegy háromszáz nyomozó szállt ki, hogy bizonyítékokat keressen illegális fegyverszállítmányok ügyében. A stuttgarti államügyészség és a baden-württembergi rendőrség közlése szerint a cég vezetői köztisztviselőket vesztegettek meg, hogy biztosítsák a jól jövedelmező mexikói fegyverszállításokat.
A razzia során több vezetőnél házkutatást is tartottak. A cég nem fűzött kommentárt a vádakhoz, amelyekkel kapcsolatban az ügyészség évek óta nyomoz. Eddig főként a mexikói szállítmányok után kutakodtak. Most az államügyészség azt is kivizsgálja, hogy a vállalat megsértette-e a Líbia elleni fegyverembargót, ellátta-e fegyverekkel Moammer Kadhafi megdöntött líbiai diktátort. A cég vehemensen tiltakozik a vád ellen.
A csütörtöki razzia a csúszópénzek kifizetésére összpontosított. A cég vezetőit azzal vádolják, hogy évek óta mexikói köztisztviselőket fizettek le, hogy biztosítsák a megrendeléseket. Most első ízben merült fel annak a lehetősége, hogy Németországban is megvesztegettek közhivatalnokokat.
A Heckler és Koch a nyugati világ egyik legjelentősebb fegyvergyára. Fő megrendelői között van a német hadsereg és rendőrség, továbbá több NATO-tagállam is ettől a gyártól szerzi be fegyvereit.
A fegyverkezést elutasító aktivisták régóta vádolják a gyárat, hogy megsérti a fegyverembargókat, és az emberi jogokat megsértő országoknak is szállít. Az ügyészség szerint 2005-ben négy olyan mexikói szövetségi államba is exportált, amelyek egyértelműen feketelistán voltak az emberi jogok megsértése miatt.
Néhány hete a lapok címoldalára került a cég, mert Kadhafi embereinél találtak általa gyártott G36-os rohamfegyvert. A vállalat válasza az volt, hogy ilyen fegyvereket legálisan exportált Egyiptomba, és fogalma sincs, hogy miképpen jutottak Líbiába.
Az ügyészség viszont feltételezi, hogy a cégvezetés a felelős azért, hogy a fegyverek Líbiában kötöttek ki. A média szemtanúkra hivatkozva azt írta, hogy Kadhafi egyik fia 2003-ban felkereste a gyárközpontot, és akkor ütötte nyélbe az üzletet. A cég azonban cáfolja ezt, és azt állítja, hogy nincs írásos nyoma a látogatásnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


