Az orosz Roszatom megteszi ajánlatát
Nem volt elég: Irán bővíteni kívánja atomját
Oroszország hozzásegítette Iránt 1 megawatthoz, de 19 ezer még hiányzik, hogy elérje Teherán a kitűzött célokat.
2011.11.10 15:31MTIIrán érdekelt abban, hogy új blokkokkal bővítse a busehri atomerőművet - jelentette ki csütörtökön Szergej Kirijenko, a Roszatom nevű, atomerőművi berendezéseket gyártó orosz állami vállalat vezetője.
Kirijenko szerint az orosz cég dolgozik a bővítésre vonatkozó javaslatán, mivel az új energiablokkok építése nemzetközi megítélés szerint is elfogadható, nem tartozik az érzékeny témák közé.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kedden közzétett legfrissebb jelentésében azzal vádolta Iránt, hogy atomprogramja keretében katonai célzatú titkos kutatásokat és kísérleteket is végzett. A dokumentum közzététele nyomán több ország követelte, hogy léptessenek életbe újabb súlyos szankciókat Teheránnal szemben, s az iráni atomlétesítmények elleni katonai csapás lehetősége is felmerült.
A busehri erőmű megépítésében 1995 óta orosz vállalatok közreműködtek. Az ország délnyugati részén található létesítmény két reaktorába 2010 októberében helyezték be az első fűtőelemeket, amelyeket szintén Oroszország szállított. Az erőművet hivatalosan idén szeptemberben helyezték üzembe.
Fotó: RIA Novosti. Oleg Urusov
Ahhoz, hogy a Roszatom részt vegyen a további munkákban, módosítani kell a vonatkozó orosz-iráni államközi szerződést, s az ezzel kapcsolatos munka már megkezdődött - tette hozzá Szergej Kirijenko, a Roszatom vezetője.
Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfő szeptemberben egy New York-i sajtóértekezleten kijelentette, hogy Irán üdvözli bármely ország vállalatainak részvételét atomenergetikai fejlesztéseiben. "Terveink szerint 20 ezer megawatt atomerőműben előállított villamosenergiára van szükségünk. Oroszország hozzásegített bennünket 1 megawatthoz, de 19 ezer még hiányzik ahhoz, hogy elérjük kitűzött céljainkat" - mondta a politikus.
Kapcsolódó írások:
- Egy orosz tudós segített Iránnak atomfegyvert előállítani?
- Veszélyben a világbéke: Izrael szerint meg kell állítani Iránt, míg nem késő
- A frászt hozta a német külügyminiszterre az iráni atom
- Oroszország nem fokozná a szankciókat Irán felé
- Irán el fogja pusztítani Izraelt - és nem csak azt
- Irán nem hagy fel atomprogramjával - háború lesz?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


