A hóvihar jelentette a halálos ítéletet
Dráma a Mont Blanc-on: holtan találták a hegymászókat
Holtan bukkantak szerdán arra a két francia hegymászóra, akik egy hete heves hóvihar miatt rekedtek a Mont Blanc egyik csúcsán.
2011.11.09 17:45MTIOlasz mentőhelikopter talált rá szerdán a már élettelen franciákra 4050 méter magasságban. Az orvos már csak halálukat tudta megállapítani - közölte a mentőalakulat.
A baleset kivizsgálását végző olasz szakértők szerint a két hegymászó a hétvégén vesztette életét. Ebben az időben óriási hóvihar tombolt, a hőmérséklet a mínusz 30 fokot is elérte.
A 47 éves hegyi vezetőt és 44 éves párizsi partnernőjét múlt hét szerdán a 4208 méteres Walter-csúcs alatt lepte meg az ítéletidő és nem tudtak visszafordulni. Mobiltelefonjuk péntekig tartott ki. Az olasz és francia mentőexpedíciók számos kísérlete fulladt kudarcba a mostoha időjárási körülmények miatt.
A két hegymászó az utolsó telefonbeszélgetéskor elmondta, hogy a hideg és az erős szél miatt beásták magukat a hóba, ugyanakkor a mentősök a tetemek mellett nem találták ennek nyomát. Valószínű, hogy az utolsó telefonkapcsolat után mégis útra keltek. A férfit és a nőt igen tapasztalt hegymászóként ismerték.
Harminc centis hóréteg alatt találták meg őket, egymáshoz kötözve, és biztonsági kampókkal erősítették magukat a sziklafalhoz - jelentette az olasz média.
A mentőegységek reményét az "1971-es csoda" éltette. Ekkor egy francia hegymászót szinte ugyanazon a helyen 15 nap után élve mentettek ki a jég és hó alól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


