Nem engedélyeznék
Egy olajvezeték miatt szorították körbe a Fehér Házat a tüntetők
Tüntetők ezrei körbezárták vasárnap a washingtoni Fehér Házat, hogy nyomást gyakoroljanak Barack Obama amerikai elnökre annak érdekében, hogy környezetvédelmi megfontolásokból utasítsa el egy Kanadából az Egyesült Államokba kiépíteni tervezett olajvezeték engedélyezését.
2011.11.07 07:19MTIA TransCanada vállalat által megépíteni kívánt Keystone XL olajvezeték ellenzői hónapok óta nyomatékosan a projekt elutasítására buzdítják az elnököt.
A tiltakozók azért ellenzik a vezetéket, mert a bele táplálandó nyersolajat kanadai olajhomokból nyernék ki, s az eljárás megítélésük szerint túl nagy környezetszennyezéssel jár. Előfordulhat, hogy a vezeték megépítésével kapcsolatos viták elhúzódnak a jövő évi amerikai elnökválasztás kampányáig.
Obama politikai csapdahelyzetbe kerülhet akkor is, ha engedélyezi a vezeték megépítését, és akkor is, ha elutasítja. A projekt engedélyezése támogatná Obama munkahelyteremtést és az ország energiaforrásainak diverzifikálását célzó törekvéseit, de ezzel elidegeníthetné magától a Demokrata Párt egyes olyan törzsszavazóit, akik már amúgy is csalódottak az elnöknek a klímaváltozás elleni küzdelemben nyújtott teljesítménye miatt.
A TransCanada szóvivője azzal vádolta a tüntetőket, hogy tudomást sem vesznek azokról a munkanélküliekről, akiknek a vezeték megépítése biztosítana állást.
A cég szerint a csővezeték alkatrészeinek legyártása és összeszerelése 20 ezer amerikainak adna munkát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


