Hamar lángra kapnak
Tibeti önégetések: egy szerzetesnő az újabb áldozat
Meghalt egy tibeti szerzetesnő, miután felgyújtotta magát csütörtökön az északnyugat-kínai Szecsuan tartomány egy tibetiek lakta településének útkereszteződésében - jelentette a Hszinhua hírügynökség.
2011.11.03 14:44MTIA 35 éves Csiu Hsziang (Qiu Xiang) a Garze tibeti autonóm terület Tavu (Dawu) megyéjének kolostorához tartozott, s a déli órákban követte el tettét. A hírügynökség közlése szerint indítéka ismeretlen, az ügyben megkezdték a nyomozást.
Ez volt az elmúlt időszak tizenegyedik önégetése vagy önégetési kísérlete a térségben. Ugyanezen a településen a múlt héten egy buddhista szerzetes gyújtotta fel magát. A szomszédos - ugyancsak többségében tibetiek lakta - Apa (Aba) megyében eddig nyolcan követtek el önégetést. Tibeti emigráns szervezetek a többnyire huszonévesek akcióit tiltakozó figyelemfelkeltésnek tekintik a tibetieket ért jogsérelmek ellen.
A kínai külügyi szóvivő korábbi megnyilatkozásai szerint a pekingi kormány úgy véli, hogy a határon túlról bátorítják az önégetéseket, Pekingben a dalai lámát és köreit tartják azokért felelősnek. Az akciókat a buddhista vallás által tiltottnak nevezik, és a szeparatizmust szolgáló bújtatott terrorcselekménynek minősítik.
Az esetek közvetlen kiváltó okai ismeretlenek, de nyomukban egyre erőteljesebb a nemzetközi felháborodás Európában, illetve az Egyesült Államokban, s egyre több és hevesebb kritika fogalmazódik meg a kínai vezetéssel szemben. Kína teljes mértékben belügynek tekinti a Tibettel és a tibeti nemzetiséggel kapcsolatos kérdéseket, s a tibetiek vallási vezetőjét, a dalai lámát "a Nyugat bábjának", kétarcú, "szerzetesruhába öltözött farkasnak" tartja.
Peking sem külföldi kormányokkal, sem az indiai Dharamszalában létrehozott emigráns tibeti kormánnyal nem hajlandó semmiféle tárgyalásba bocsátkozni Tibet státusáról. A külföldi kormányok vagy szervezetek által rendszerint felvetett "tibeti kérdést" szuverenitása megkérdőjelezésének tekinti Kína, s azt hangoztatja, hogy a terület fölötti fennhatósága hétszáz évre visszanyúlóan történelmi tény.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06