Szabadság, egyenlőség
Újabb tibeti szerzetes gyújtotta fel magát Kínában
Benzinnel lelocsolta, majd felgyújtotta magát kedden Kína délnyugati részén, Szecsuán (Sichuan) tartományban egy buddhista szerzetes, így tiltakozva a pekingi vezetés ellen - közölték emberjogi szervezetek.
2011.10.26 09:09MTI"Miközben felgyújtotta magát, őszentségének, a dalai lámának Tibetbe való visszatérését követelte, valamint a tibeti szabadságért és egyenlőségért kiáltott" - olvasható az egyik tibeti jogvédő csoport honlapján.
A 38 éves szerzetest kritikus állapotban szállították kórházba, és az orvosok szerint nem sok esélye maradt az életben maradásra. Március óta már nyolc szerzetes és egy apáca gyújtotta fel magát tiltakozásul a kínai vezetés elnyomó politikája ellen.
Az esetek többsége a Szecsuán tartománybeli, túlnyomórészt tibetiek lakta Apa (Aba) megyében történt.
A kínai külügyi szóvivő múlt héten leszögezte: "Az önégetés erkölcsbe ütköző és a lelkiismeret ellen való cselekedet, amelyet el kell ítélni". Hozzátette, a dalai láma és a tibeti szeparatisták a történtek "csodálatával" másokat is arra ösztönöznek, hogy kövessék a szerzetesek példáját.
Kína, amely azt hangoztatja, hogy békésen szabadította fel Tibetet 1951-ben, és a helyi lakosság sorsának javításának fáradozik, a 2008-as zavargások után még szorosabb ellenőrzés alá vonta a tibeti autonóm tartományt és a környező, jelentős számú tibeti lakossal rendelkező régiókat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


