Kibererőszak és pofonok a nagyszünetben
Az ázsiai diákok félhetnek a leginkább az iskolai erőszaktól Amerikában
Leggyakrabban ázsiai származású tanulók szenvednek el megfélemlítést és erőszakot saját iskolatársaiktól az amerikai iskolákban.
2011.10.30 18:46MTIA szombaton nyilvánosságra hozott kutatás szerint az ázsiai kamaszok 54 százaléka számolt be az iskolai üldöztetésről mind saját iskolatársaik, mint a tanárok részéről.
A fehér gyerekek körében 31,3 százalékot, a feketéknél 38,4-et, a latin tinédzserek közül pedig 34,3 százalékot ért már hasonló atrocitás a 2009-ben az igazságügyi és az oktatási tárcák által kezdett felmérés szerint, amelyben 6500, 12-18 éves tanulót kérdeztek ki.
A "kibererőszak" tekintetében még riasztóbbak a számok: az interneten megfélemlített ázsiai diákok aránya már 62 százalékos szemben a fehérek 18,1 százalékával.
"Ezek az adatok teljes mértékben elfogadhatatlanok, változtatnunk kell rajtuk. Gyermekeinknek félelem nélkül kellene iskolába járniuk" - közölte Arne Duncan oktatásügyi miniszter.
Amerikai képviselők szerint a fiatal ázsiai-amerikaiak elleni erőszakhullám elsősorban nyelvi okokra vezethető vissza, illetve arra az ellenséges attitűdre - amely 2001. szeptember 11. után lett jellemző -, amely miatt ezeket a tanulókat "muszlimként" stigmatizálják.
A tanulmány során "ázsiai származásúnak" tekintették a távol-keleti, az indiai szubkontinensről származó és a délkelet-ázsiai eredetű családok gyermekeit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


