Ideológiai megfontolásból adta át a dokumentumokat
Izrael - Hadititkokat árult el a fiatal katonanő: börtönbe kerül
Négy és fél év börtönt kapott kémkedés címén egy vasárnap közzétett jeruzsálemi ítélet szerint Anat Kamm, aki - saját elmondása szerint ideológiai megfontolásból - katonai, köztük titkos dokumentumokat fedett fel egy baloldali lap számára.
2011.10.30 12:59MTITöbb mint kétezer dokumentumot másolt le a hadsereg számítógépeiről 2005 és 2007 között a (most 24 éves) katonanő, amikor a Ciszjordániáért felelős izraeli parancsnok mellé, annak hivatalába volt beosztva. A dokumentumok közül mintegy 700 volt titkos vagy szigorúan titkos.
Szolgálatának leteltével a fiatal nő átadta a műveleti terveket, személyzeti listákat és célpontfelsorolásokat tartalmazó dokumentumokat Úri Blaunak, a Háárec című lap munkatársának. Blau oknyomozó cikkekben közzétette az információk egy részét, köztük körözött palesztin aktivistáknak az izraeli hadsereg általi "célzott megöléséről".
Az újságíró mindegyik ilyen cikkét jóváhagyta megjelenés előtt a katonai cenzor, de az azokban szereplő információk miatt utanánéztek forrásainak. Az ő ügyében is vizsgálat indult, de azt megszüntették, miután átadta a kapott titkos anyagokat. Anat Kammot 2009 decemberében vették őrizetbe, de fogva tartását csak négy hónappal később jelentették be nyilvánosan.
A korábbi bírósági dokumentumok szerint Kamm közölte kihallgatóival: azért akart a nyilvánosság elé tárni bizonyos izraeli katonai műveleteket ciszjordániai aktivisták ellen, hogy a közvélemény bizonyítékokhoz juthasson "háborús bűncselekményekről".
Februárban aláírt egy vádalkut, amely szerint elismeri a kémkedést és titkos információk engedély nélküli továbbadását, s a nemzetbiztonság veszélyeztetésének korábbi vádját ennek fejében ejtették.
Titkos anyagok engedély nélküli továbbadása 15 évig terjedő börtönnel büntethető, ilyenek birtoklása pedig hét évig terjedő elzárással az izraeli törvények szerint - utal rá a Háárec.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


