Titkos helyre temetik a bukott diktátort
"Rendeződött Kadhafi sorsa" - Embertömegek a holttestnél
A Líbiát kormányzó Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) második számú vezetője, Mahmúd Dzsibril és kíváncsiskodók ezrei nézték meg a meggyilkolt Moammer el-Kadhafi volt líbiai vezető holttestét Miszráta városában.
2011.10.22 08:59MTIA pénteki muzulmán nagyima után kíváncsiskodók több száz méter hosszú sora kígyózott a hűtőkamra előtt, amelyben a csütörtökön megölt egykori diktátor holtteste látható.
Dzsibril a tetem megtekintése után úgy nyilatkozott, megkönnyebbült amiatt, hogy "rendeződött Kadhafi sorsa". A Kadhafi halála utáni teendőkkel kapcsolatban kiemelte, hogy még el kell fogniuk Kadhafi Szeif al-Iszlám nevű fiát és Abdallah Szenuszit, a líbiai titkosszolgálatok volt igazgatóját, akik szökésben vannak. A Kadhafi fiút a Nemzetközi Büntetőbíróság emberiesség elleni bűncselekmények vádjával körözteti.
A miszrátai katonai tanács tagjai elmondták, hogy Kadhafi holttestét minden bizonnyal titkos helyen temetik el, megelőzendő, hogy a sír a Kadhafi-hívek zarándokhelyévé váljon.
Kadhafi családja viszont közleményben követelte a néhai vezető holttestének kiadását és halála körülményeinek kivizsgálását.
Kadhafit videofelvételek tanúsága szerint csütörtökön élve fogták el szülővárosában, Szirtben. Halálának körülményei pontosan nem tisztázottak, egyes híresztelések szerint ellenállás közben érte a halál, más állítások szerint elfogása után lőtték agyon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:58 Radnai Márk: Menesztették a Mandiner vezérigazgatóját, megszűnik a lap finanszírozása
- 6:44 Szociális intézkedésekről és új környezetvédelmi hatóság létrehozásáról is döntött a kormány
- 20:11 Megszüntette a bíróság a Perintfalvi Rita ellen indított eljárást
- 18:45 Bajba került őz miatt riasztották a tűzoltókat Budapesten
- 16:06 Elfelejtette becsukni a busz ajtaját a sofőr - másodpercekkel később ez menthette meg egy motoros életét
- 14:04 Lángra kapott egy bevásárlóközpont játszótere, felnőttek másztak fel eloltani a tüzet - videó
- 12:14 Előre megásták a sírját a 12 éves Bogáncsnak - az utolsó pillanatban mentették meg
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


