Tadic az erőszak mellőzését kérte
A KFOR már bontja a szerb úttorlaszokat
A koszovói NATO-erők katonái csütörtök reggel hozzáláttak, hogy elbontsanak egy úttorlaszt, amelyet a helyi szerbek emeltek a brnjaki határállomás közelében, Észak-Koszovóban.
2011.10.20 10:52MTIBoris Tadic szerb elnök kora reggel azzal a felhívással fordult a KFOR és az EU rendőri és igazságügyi missziójához, hogy tartózkodjék az erő alkalmazásától.
A KFOR-katonák reggel könnygáz bevetésével kergették szét a barikád mellett tüntető mintegy 150 szerbet majd kordont vontak az úttorlasz köré, hogy a tüntetők ne akadályozzák a bontást.
A katonák fellépésére az után került sor, hogy szerda este eredmény nélkül ért véget a nemzetközi békefenntartók (KFOR) és az észak-koszovói szerb települések képviselői közötti megbeszélés a térségben létesített útakadályok elbontásáról.
Csütörtök éjszaka jelentős erőket vont össze a KFOR Észak-Koszovó térségében. A nemzetközi békefenntartók egységei a Brnjak átkelő felé vezető úton, Jagnjenicánál megkezdték az úttorlasz elbontását. Eközben mind több helyi szerb gyűlt össze a barikádnál. Számuk reggel hat órakor már hatszáz volt. A KFOR ekkor könnygázgránátokkal kezdte szétoszlatni a tömeget. A Blic belgrádi újság értesülése szerint kisebb dulakodásra is sor került. A tiltakozó szerbek hátat fordítva a katonáknak az útestre telepedtek.
Helyi források szerint a KFOR 40 járműből álló menetoszlopa éjféltájban indult el Jagnjenica, illetve a brnjaki átkelő felé. Az egységekben német és osztrák békefenntartók teljesítenek szolgálatot. Zupce falu közelében a KFOR további 74 katonai járműve várakozik.
Az egyik legnagyobb úttorlasz a Brnjak felé vezető úton Zupce falunál van. Oda már megérkezett a KFOR menetoszlopának egy része és az úttorlasz közelében várakozik.
A tiltakozó szerbek között feltűntek a jelentősebb szerb ellenzéki pártok aktivistái is.
Boris Tadic szerb elnök kora reggel azzal a felhívással fordult a KFOR és az EU rendőri és igazságügyi missziójához (EULEX), hogy tartózkodjék az erő alkalmazásától, a helyi szerbek képviselőit pedig arra kérte, hogy csakis a helyiek létérdekeivel összhangban álló döntéseket hozzanak, és ne hallgassanak egyes pártok vezetőire, akik választási megfontolásokból a helyzetet napi politikai célokra igyekeznek kihasználni.
"A polgároknak semmilyen körülmények között sem szabad erőszakosan reagálniuk a fejleményekre, mert az a szakadékba vezet" - üzente Boris Tadic az észak-koszovói szerbeknek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


