Mediatrade-ügy
Nem emelnek vádat Berlusconi ellen
Nem indít bírósági eljárást a Mediatrade-ügyben adócsalással gyanúsított Silvio Berlusconi olasz kormányfő ellen a milánói bíróság vizsgálóbírája.
2011.10.18 14:31MTINem indít bírósági eljárást a Mediatrade-ügyben adócsalással gyanúsított Silvio Berlusconi olasz kormányfő ellen a milánói bíróság vizsgálóbírája. Maria Vicidomini kedden döntött így - jelentette a helyi média.
A bírónő úgy ítélte meg, hogy a Silvio Berlusconi ellen összegyűjtött bizonyítékok nem elegendőek a vádemeléshez - írta honlapján a La Repubblica című baloldali napilap.
Vicidomini ugyanakkor vádat emelt a kormányfő fia, Piersilvio és Fedele Confalonieri, a Berlusconi család tulajdonában lévő médiabirodalom, a Mediaset csúcsvezetője, valamint kilenc másik gyanúsított ellen.
A Mediatrade-ügyben az a gyanú merült fel, hogy 2000-2005 között Berlusconi televíziói a megvásárolt amerikai filmek közvetítési jogdíján több mint harmincnégy millió dollárt csaltak, és adót sem fizettek utánuk.
A tizenkét gyanúsított közül az egyetlen Berlusconi, aki ellen nem emeltek vádat. A többi tizenegy gyanúsított között van Franck Agrama amerikai filmproducer, akit az ügyészség a kormányfő titkos üzlettársaként kezel. Perük december 22-én kezdődik a milánói bíróságon.
A 75 éves Berlusconi ellen három másik ügyben folyik is eljárás a milánói bíróságon: a Mills-ügyben tanú megvesztegetése, a Mediaset-ügyben adócsalás, a Rubygate-ügyben pedig kiskorú prostituált szolgáltatásainak igénybevétele és hivatali hatalommal való visszaélés címén.
Kapcsolódó írások:
- Még mindig bíznak Berlusconi kormányában
- Olasz kormányválság: bizalmat kér Berlusconi
- Forrong az olasz: tüntetnek a Berlusconi-kormány ellen
- Velencei Biennálé - Botrány az új elnök kinevezése miatt
- Az elsődleges női nemiszervről nevezné el pártját Berlusconi
- Dagad a Berlusconi-botrány: felbukkant egy menyasszony!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


