Több száz tonna vegyi anyag ömölhet a vízbe
Videóval - Egyelőre egyben van a zátonyra futott tartályhajó
A félelmekre rácáfolva mégsem tört ketté a viharban az Új-Zéland partjainál megfeneklett olajszállító tartályhajó, s a szakemberek most azzal próbálkoznak, hogy kiszivattyúzzák a tanker épen maradt tartályaiból a nyersanyagot.
2011.10.13 10:05ma.hu - MTIA baleset térségében szerdán vihar tombolt, ötméteres hullámok verdesték a Rena tartályhajót, s tartani lehetett attól, hogy a hajótest kettétörik, és további több száz tonna nyersanyag kerül a tengerbe. Eddig közel 300 tonna nyersolaj szivárgott ki belőle.
A hajótest azonban kibírta az erős hullámverést, és csütörtökre csillapodott a vihar, már csak egyméteresek a hullámok. Úgy tűnik, a Rena ismét a homokzátonyba süppedt. A kárelhárítóknak sikerült visszakapaszkodniuk a fedélzetre, és most azt vizsgálják, hogyan tudnák kiszivattyúzni az épen marad tartályokból a mintegy ezer tonna nyersanyagot. Közben a tankert három vontatóhajó próbálja egyensúlyban tartani a zátonyon, megakadályozni azt, hogy a farrész letörjön, és a 90 méter mély öböl fenekére süllyedjen.
A libériai zászló alatt közlekedő, 47 ezer tonnás, 236 méter hosszú olajszállító hajó a múlt szerdán futott zátonyra az Új-Zéland északi részén található, gazdag élővilágáról híres Plenty-öbölben, és a belőle kiömlő olaj azóta már a partokat is elérte. A tanker kapitánya ellen vádat emeltek amiatt, hogy gondatlanságból katasztrófaveszélyt idézett elő. Csütörtökön a hajó másodtisztjét is bíróság elé állították. Mindkettejüket minimum 5700 euró pénz- és maximum egyévi börtönbüntetésre ítélhetik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


