Vége a hátrányos megkülönböztetésnek?
Kövér: a határon túliak is beleszólhatnak a nemzet ügyeibe
Kövér László kijelentette: a nemzet újrateremtésének útján tett következő lépésként arra készül az Országgyűlés, hogy megszüntesse a választójogban a határon túl élő magyar állampolgárokat sújtó hátrányos megkülönböztetést.
2011.10.11 17:50MTIMindennek nyomán a határon túl élő magyar állampolgárok is beleszólhatnak a jövőben a nemzet ügyeibe - közölte az Országgyűlés elnöke, amikor 43, az erdélyi Gyulakutáról érkezett székely tette le a magyar állampolgársági esküt a Heves megyei településen.
Egyben arra figyelmeztetett: vannak olyanok, a magyar Országgyűlésben és a "ti vezetőitek között is", akik a megkülönböztetés megszüntetése ellen fognak voksolni.
Mint elmondta: a Trianon emléknapról, az állampolgárság kiterjesztéséről szóló törvények, vlaamint az új Alkotmány csak a kezdetet jelentik azon az úton, amelynek a célja annak a szövetnek az újraszövése, amely Trianon előtt jellemezte a nemzetet.
Az állampolgárság kiterjesztése éppen azt jelenti - folytatta -, hogy senkinek ne kelljen a szülőföldjét elhagynia ahhoz, hogy beleszóljon a nemzet közös ügyeibe, vagyis a határon túli magyarság megmaradását segíti.
Egyben többletfelelősséget is jelent, hiszen magyar állampolgárként, például a székelyek nem csupán szűkebb pátriájukért, hanem a tágabb nemzetért is felelőssé válnak - fűzte hozzá.
A továbbiakban úgy vélekedett, hogy az a válság, amely egy európai gazdasági és civilizációs válság keretében jelenleg a magyar nemzetet sújtja, egyben esélyt teremt a változtatásra a nemzet újrateremtésére.
Hiszen ebben a helyzetben a közösségek összekapaszkodnak, mert minden magyar ember felelős minden magyar emberért és ha képesek vagyunk az összefogásra, megerősödve kerülhetünk ki a válságból - mondta Kövér László.
Szász Jenő, a romániai Magyar Polgári Párt elnöke az ünnepségen úgy fogalmazott, hogy az elmúlt évi magyarországi választásokkal eljött a nemzet felébredésének pillanata. Ez annak tudatosulása, hogy nincs külön határon túli, illetve anyaországi magyar ügy, csak egy közös magyar ügy létezik - mondta.
Ebben a helyzetben, ha minden magyar megfogja egymás kezét, akkor keblünkre ölelhetjük a Kárpát-medencét - mondta Szász Jenő.
László Árpád Gyulakuta polgármestere azt hangsúlyozta, hogy ahogy egész Erdélyben, úgy Gyulakután is várakozással telve tekintett a magyarság 2011-re, arra az esztendőre, amikor visszatérhetnek a magyar nemzet kebelébe.
Ehhez szükség volt egy olyan magyar akaratra, amelyet a Fidesz-KDNP kormány testesít meg - fűzte hozzá a polgármester.
A 2400 lelkes, 95 százalékban magyar nemzetiségűek lakta, Székelyudvarhelyhez közeli település 15 éve áll testvérkapcsolatban Pétervásárával.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06