Meghiúsították a támadást
Majdnem robbant a bomba a berlini főpályaudvaron
A német rendőrség közölte: a berlini főpályaudvar elleni gyújtóbombás támadást hiúsítottak meg az utolsó pillanatban.
2011.10.10 15:42MTIA rendőrség szóvivője szerint a szakértők hatástalanították a gyúlékony anyaggal megtöltött palackokból álló szerkezetet, amely egy gyutacshoz volt csatlakoztatva.
A hatóságokat vasutasok riasztották, amikor rábukkantak a sínek mellett elhelyezett gyanús tárgyakra a főpályaudvarra bevezető egyik alagút északi bejáratánál, alig 100 méterre a peronoktól.
Hivatalos közlés szerint ismeretlen tettesek néhány órával korábban gyújtóbombás merényletet hajtottak végre a Berlin és Hamburg között közlekedő vonat pályájának brandenburgi szakaszán. A keletkezett tűz következtében több jelzőberendezés megrongálódott. A támadás következtében a két város közötti összeköttetés órákra megbénult.
Értesülések szerint az elkövetett, illetve tervezett merényletekért egy szélsőbaloldali csoport vállalta a felelősséget. A Bild című napilap szerint a csoport internetes állásfoglalásában azt hangoztatta, hogy a gyújtóbombás akciókkal az afganisztáni német katonai szerepvállalás ellen kívánt tiltakozni.
Egy izlandi vulkán után Hekla néven jelentkező háborúellenes csoport követelte annak a bebörtönzött amerikai katonának a szabadon bocsátását is, akit a hatóságok azzal vádolnak, hogy 2010-ben titkos iratokat szivárogtatott ki a WikiLeaks portálnak. A német szövetségi bűnügyi hivatal első állásfoglalásában a nyilatkozatot hitelesnek nevezte.
A berlini főpályaudvaron még késő délután is folyt a nyomozás a tettes, illetve tettesek után. A biztonsági intézkedéseket megerősítették.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


