Majdnem-tragédia Sanghajban
Metróbaleset: hanyagság miatt sérült meg 290 utas
Hanyagság, emberi mulasztás okozta a szeptember 27-i sanghaji metróbalesetet, aminek következtében több mint 290 utas sérült meg - közölték csütörtökön a vizsgálatot lefolytatók; 12 embert vontak felelősségre.
2011.10.06 18:12MTIA megbüntetettek között van a 10-es metróvonal üzemeltetést ellenőrző központjának vezető diszpécsere, akit leváltottak, továbbá az üzemetetésben és az áramellátás biztosításában dolgozó 11 különböző beosztású munkatárs. Egy részüket elmozdították a posztjukról, másokat lefokoztak.
A baleset egy állomás jelzőrendszerének meghibásodása miatt következett be, s ez indította el azt a folyamatot, aminek következtében két szerelvény ütközött. A több mint 290 sérültből 70 ember még mindig kórházi kezelésre szorul. Korábbi jelentések szerint majdnem húsz ember szenvedett súlyos sérüléseket.
A hibát az áramellátás hiánya idézte elő, amit követően az ügyeletesek egy sor hibás utasítást adtak. Végül ez vezetett a vonatok ütközéséhez - áll a vizsgálati jelentésben.
A történtek felháborították a kínai közvéleményt, különösen, hogy alig két hónappal korábban két szuperexpressz ütközött ugyancsak hibás jelzőberendezések miatt.
A kínai médiában és az internetes online fórumokon a felelősök megállapítását és számonkérést követelték, a sanghaji metrót üzemeltető cég pedig azonnal közleményt adott ki, amiben a cég "fekete napjának" nevezte szeptember 27-ét, s "a nyomozás eredményétől függetlenül" bocsánatot kért az utasoktól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


