Megjelent a televízióban az ellenállás szimbóluma
"Feltámadt" a "kivégzett" nő: férjhez akar menni
A szíriai állami televízióban szerdán megjelent egy nő, aki azt mondta: ő az, akiről a múlt hónapban azt állították, hogy a biztonsági ügynökök megölték, s aki gyorsan a Bassár el-Aszad rendszerével való szembenállás szimbólumává vált.
2011.10.05 18:10MTIA 18 éves Zajnab al-Hosznit - akinek történetéről az Amnesty International és más emberi jogi csoportok is beszámoltak - állítólag holtan és megcsonkítva találták meg szülővárosában, Homszban, nem sokkal azután, hogy letartóztatták. A történet szerint azért vették őrizetbe, hogy ellenzéki aktivista bátyjára nyomást gyakoroljanak, s az feladja magát. Ellenzéki aktivisták idézték sűrűn az esetet, elmondva, hogy ő volt az első nő, aki a megmozdulások márciusi kezdete óta az őrizetben életét vesztette.
A szerdai tévéadásban szereplő, magát Zajnab al-Hoszninak nevező nő elmondta, hogy július végén elszökött otthonról, mert fiútestvérei szexuálisan zaklatták. "Élek és azért döntöttem úgy, hogy elmondom az igazságot, mert egyszer férjhez akarok menni és gyerekeket szeretnék, akiket hivatalosan anyakönyveznek" - közölte az adásban.
Az Amnesty International nyilatkozatot adott ki, amelyben megállapította, hogy a tévében látott interjú kérdéseket vet fel a csoport által korábban kapott információkkal kapcsolatban. A szervezet eredeti, Zajnab al-Hoszni meggyilkolásáról szóló nyilatkozatát "az esethez közel álló" forrásoktól kapott információ alapján tette közzé. Ezek a meg nem nevezett források egy megcsonkított holttestről készült videofelvételt is a szervezet rendelkezésére bocsátottak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


