Utcakkövekkel dobálóztak
Könnygázt vetett be a rendőrség a tüntetők ellen Athénban
A görög rendőrség könnygázt vetett be szerdán Athén központjában egy csapat csuklyás fiatal ellen, akik fölszedték az utcaköveket, és azzal dobálták meg a rendfenntartókat.
2011.10.05 13:18MTIGörögországban szerdán 24 órás általános sztrájk zajlik tiltakozásul a költségvetési megszorítások újabb hulláma ellen. Sztrájkolnak az orvosok, a tanárok, a közlekedési dolgozók, a minisztériumi, önkormányzati alkalmazottak és a közszolgálati média újságírói.
A szeptemberben bejelentett, 6,6 milliárd euró összértékű, kiadáscsökkentést és adóemeléseket tartalmazó takarékossági csomagot azért kellett elfogadni, hogy Görögország hozzájusson az euróövezet és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 109 milliárd eurós mentőcsomagjának esedékes részletéhez, és ezzel elkerülje az államcsődöt. A csomag részeként 30 ezer fős létszámleépítést terveznek a közszférában.
Összesen nagyjából tízezer állami alkalmazott, diák és nyugdíjas gyűlt össze az Athén központjában, ez megfigyelők szerint kevesebb, mint ahány tiltakozóra a szervezők előzetesen számítottak. A tiltakozók a parlament épületéhez vonultak. "Fizessenek a gazdagok" - állt az egyik transzparensen. Tüntetők egy csoportja elégette az Európai Unió zászlaját az egyik fővárosi luxusszálloda előtt.
A tiltakozás a néhány tucat fiatal erőszakos fellépését leszámítva békésen zajlott. Hasonló tiltakozó megmozdulás volt az északi kikötővárosban, Szalonikiben is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06