Nenad Canak a restitúciós törvény mellett
Európa fasisztákkal zsarolja Szerbiát?
Nenad Canak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) nevű párt elnöke lapinterjúban a szerb parlamentben elfogadott restitúciós törvény körül kibontakozott vitával kapcsolatosan azt mondta: Európa fasisztákkal zsarolja Szerbiát.
2011.09.29 08:09MTINenad Canakkal készült interjú szerda este jelent meg a Vecernje Novosti című szerbiai napilap internetes felületén.
A tartományi szinten befolyásos regionális párt elnökét a szerb parlamentben hétfőn elfogadott két jogszabályról, a köztulajdonról és a restitúcióról (a kisajátított vagyon visszaadásáról és a kárpótlásról) szóló törvényről kérdezte a lap, továbbá a koszovói helyzetről, a szerbiai, illetve a vajdasági pártok közötti viszonyról is faggatta.
Az újság egyik kérdése arra vonatkozott, hogy - mint írja lap - "olyan spekulációk vannak, hogy Budapest megakadályozhatja Szerbia európai integrációját, ha nem adják vissza azoknak a magyaroknak a vagyonát, akik a megszállók oldalán álltak".
"Egyes +hazafiak+ azt mondják: ha választanunk kell Koszovó és Európa között, akkor Koszovót fogjuk választani. Az LSV azt mondja: ha választunk kell az EU és azoknak a rehabilitációja között, akik lelőtték és a jég alá dobták a polgárainkat, akkor komolyan elgondolkozunk ezen. Elgondolkozunk azon, hogy milyen is ez az EU, és csatlakozni akarunk-e hozzá. Kell lennie egy piros vonalnak. Abszurd, hogy az EU, amelynek egyik sarokköve az antifasizmus, fasisztákkal zsarol bennünket" - mondta kérdésre válaszolva Nenad Canak.
A hétfőn elfogadott vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvény úgy fogalmaz, hogy mindazokat, akik 1941 és 1945 között a megszálló erők tagjai voltak, vagy azok leszármazottai, kirekesztik a kárpótlásból. Szerdán a magyar kormány és az ellenzéki pártok is úgy foglaltak állást, hogy a törvény újból életre keltette a kollektív bűnösség elvét.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden közölte: bekérette Szerbia budapesti nagykövetét, és tájékoztatta a magyar kormány álláspontjáról, továbbá arról, hogy az EU tagjelölti státuszának egyértelmű feltételei vannak, és ezeknek a most elfogadott szerb törvény nem felel meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


