Tüntetnek a szíriaiak
Állítólag Bécsben "bujkál" a szíriai diktátor külügyminisztere
Emigráns szíriaiak mintegy félszáz fős csoportja tüntetett pénteken az előtt a bécsi szálloda előtt, ahol tudni vélik a szíriai külügyminiszter tartózkodási helyét.
2011.09.23 10:38MTIValíd Moallem egy bécsi szíriai szervezet közlése szerint az osztrák fővárosba érkezett. Ezt hivatalos forrásból nem erősítették meg.
Az osztrák külügyminisztérium szóvivője kijelentette, a tárcának nincs tudomása arról, hogy Valíd Moallem Bécsben tartózkodik. Ha mégis így van, csak magánlátogatásról lehet szó - mondta Peter Launsky-Tieffenthal az APA osztrák hírügynökségnek.
A szóvivő emlékeztetett arra, hogy Michael Spindelegger osztrák külügyminiszter New Yorkban tartózkodik, az ENSZ Közgyűlésének ülésszakán vesz részt.
Hozzátette, hogy Moallem nem szerepel az európai beutazási tilalom alatt álló szíriai vezetők listáján, ezért magánlátogatása ellen az osztrák kormánynak nem lehet kifogása. A szíriai biztonsági erők és a tiltakozók hónapok óta zajló összecsapásaiban eddig egyes források szerint mintegy 2600-an, míg mások szerint több mint ötezren vesztették életüket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


