Elutasította a palesztin ENSZ-felvételi kérelmet
Izrael örül Obama "Izrael-párti" beszédének
Az izraeli vezércikkírók többsége üdvözölte csütörtökön Barack Obama amerikai elnök előző napi "Izrael-párti" beszédét, amelyben az ENSZ Közgyűléséhez szólva elutasította egy palesztin állam felvételi kérelmét.
2011.09.22 11:59MTI"E beszéd nagy örömet okozott az izraeli ENSZ-küldöttségben, és azt kell mondanunk, hogy az öröm indokolt - írták a Jediót Ahronót című, nagy példányszámú újság különtudósítói New Yorkból. - Obama magáévá tett minden izraeli érvet egy palesztin állam ENSZ-felvételével szemben, s elfogadta azt a narratívát is, hogy Izrael egy szomszédai által létében fenyegetett kis nép (...) amely magával hordozza az évezredes száműzetés és a soá szenvedéseit."
A Maariv című népszerű napilap fényképet közölt Benjámin Netanjahu kormányfő és Obama szívélyes kézszorításáról "Az amerikai ölelés" cím alatt, és hangsúlyozta, hogy az amerikai elnök beszéde "kiváltotta a palesztinok dühét".
A Háárec viszont vezércikkében kikelt "az új Obama" ellen, aki "sem a megszállónak, sem a megszállottnak nem adott igazat, azzal küldve el őket, hogy oldják meg maguk a konfliktus kulcskérdéseit". A baloldali lap közölte Joszi Száridnak, a baloldali Merec párt volt vezetőjének cikkét is, aki sajnálkozva szólt "Obama üres beszédéről", azt "szomorúnak és lesújtónak" minősítve. Mint írta, "Obamának volt valaha egy álma, de tegnap elszállt a varázs".
A jobboldali The Jerusalem Post ezzel szemben elégedetten állapította meg, hogy "Obama végre kimondta az izraelieknek, amit hallani akartak. Erre 34 hónapot kellett várni, de végül is Izrael hallhatta azt a beszédet, amelyet várt az amerikai elnöktől."
Hasonló hangnemben írt a Netanjahuhoz közel álló, Jiszráél Hajóm című ingyenes újság is, miszerint "az amerikai elnök Izrael álláspontja mellé állt, egyértelmű üzenetet küldve a palesztinoknak: +Jogotok van egy államhoz, de nem az ENSZ-en keresztül.+"
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


