Legalább öt ember meghalt
Az út mellett robbant a pokolgép Pakisztánban
Egy kormányilletékes közölte: egy út mentén elhelyezett pokolgép robbant fel embereket szállító teherautó mellett Északnyugat-Pakisztánban, a detonációban legalább öten életüket vesztették, és hatan megsebesültek.
2011.09.22 07:58MTIAdalat Hán elmondta, hogy a robbantás előző nap történt a Badzsur törzsi területen fekvő Csamarkand térségben, az afgán határ közelében.
A helyi urdu nyelvű tévé beszámolója szerint ismeretlen fegyveresek két robbanószerkezetet helyeztek el az út mentén, amelyek akkor léptek működésbe, amikor három utasszállító teherautó haladt el mellettük. Két jármű teljesen megsemmisült, míg a harmadik csak részben. A halottak között nők és gyerekek is vannak. A sebesülteket a közeli kórházba szállították.
Egyelőre senki sem vállalta magára a terrorcselekmény elkövetését.
A pakisztáni hadsereg a közelmúltban több hadműveletet hajtott végre Badzsurban, hogy megtisztítsa a térséget a tálib lázadóktól.
Kedden 60 síita muzulmánt iráni zarándoklatra szállító buszt támadott meg négy fegyveres. A merénylet az Iránnal határos délnyugati Beludzsisztán tartományban, Masztung település környékén történt. Huszonhatan meghaltak, harmincan megsebesültek. A beszámolók szerint a támadók motorkerékpárokkal elállták a busz útját, majd a fegyveresek megrohamozták a járművet.
Pakisztán lakosságának többsége szunnita mohamedán. Általában békében élnek a síitákkal, de mindkét oldalon vannak szélsőségesek, akik erőszakos eszközökhöz folyamodnak. A két vallási irányzat ellentétei a hetedik századig nyúlnak vissza.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


