Meghalt Burhanuddin Rabbani
Felrobbantották Afganisztán korábbi elnökét
Merénylet áldozata lett kedden Burhanuddin Rabbani, Afganisztán korábbi államfője - jelentette be egy rendőrtiszt Kabulban.
2011.09.20 19:16MTIRabbani az utóbbi időben a nagy béketanács elnökeként tevékenykedett, ez a testület egy idő óta tárgyalásokat folytat a kabuli kormány ellen küzdő iszlamista felkelőkkel, a tálibokkal.
A BBC rádió híradása szerint Rabbani éppen a tálibok két képviselőjét fogadta házában, amikor a robbanás bekövetkezett. Egyes források öngyilkos robbantást emlegetnek. A volt államfő rezidenciája az afgán főváros diplomáciai negyedében található. A robbanás után a rendőrség lezárta az egész negyedet.
A merénylet egy héttel azután történt, hogy múlt kedden tálibok 20 órás tűzpárbajt vívtak afgán és nemzetközi biztonsági erőkkel a zöld zónának is nevezett diplomáciai negyed határán.
Rabbani mártírhalált halt - közölte a brit hírügynökséggel Mohammed Záhir, a kabuli rendőrség bűnügyi osztályának vezetője.
A merényletben összesen öt ember vesztette életét, és súlyosan megsebesült Maszúm Sztanekzai, Hamid Karzai államfő tanácsadója. Záhir szerint a merénylő a turbánjába rejtett robbanószerkezettel lépett be Rabbani házába. Rabbanit, aki a szovjet megszállás (1979-89) idején a fegyveres felkelők (mudzsahidek) vezetője volt, majd 1992-ben államfővé választották, Karzai nevezte ki tavaly októberben a nagy béketanács elnökévé. Béketervének részét képezte, hogy amnesztiát és munkahelyet ajánlott az egyszerű tálib harcosoknak, vezetőiknek pedig menedékjogot külföldi országokban.
Rabbani halála súlyos csapás a békefolyamatra és nagy veszteség Afganisztán számára - jelentette ki Szadika Balhi, a béketanács tagja.
Mint hozzátette, az elhunyt tanácselnök befolyásos szellemi vezető volt, és sikerrel vonta be a tálibokat a megbékélés folyamatába. Karzai elnök bejelentette, hogy Rabbani halálára való tekintettel lerövidíti az ENSZ New York-i székhelyén kezdett látogatását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


