"Mert csak ők értik meg egymást"
Slota fejében "saját roma állam" született
A Sme című szlovák napilap szerint a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) szélsőségek kijelentéseiről ismert vezetője, Jan Slota felvetette, hogy a romák hozzanak létre saját államot.
2011.09.16 15:48MTISlota erről szóló szavai a párt honlapján jelentek meg kivonatolva; a teljes szöveg publikálása októberben várható. Az SNS jelenleg ellenzékben van, de 2006 és 2010 között Robert Fico, a Smer elnöke, volt kormányfő koalíciós kabinetjének tagja volt.
"Eszményi lenne, ha egy független államot hoznának létre, ahol az etnikai csoport (a romák) együtt lenne, mert csak ők értik meg egymást. Ahol nomád életmódot folytatnak, a világon sehol sem integrálódtak az adott államalkotó népekkel" - idézi a lap Slotát. A kivonatból nem derül ki, hogy hová képzeli el a politikus ezt az államot.
Megkérdezett jogászok szerint a pártelnök kijelentése nem törvénysértő. A romák viszont attól tartanak, hogy szavai tovább rontanak a helyzetükön, amely már amúgy is feszült az észak-csehországi cigányellenes tüntetések miatt.
"Slota azokat bujtogatja, akik még arról álmodoznak, hogy a romákat át kell telepíteni. Ez az útja annak, hogy hasonló események történjenek néhány hónapon belül Szlovákiában is, mint Észak-Csehországban" - mondta a lapnak Denisa Havrlova roma aktivista.
Észak-Csehországban cigányok bűncselekményei miatt a többségi lakosság békés tüntetéseket szervezett a bűnözés térnyerése ellen, de ezek fokozatosan romaellenes erőszakos tüntetésekké váltak, amelyeket a szélsőjobboldal a saját befolyása növelésére használ ki - emlékeztetett a cseh hírügynökség jelentésében.
Kapcsolódó írások:
- "Pusztulásba viszik Szlovákiát" - Slota a választójog miatt fenyegetőzött
- Bekebelezzük Dél-Szlovákiát: Slota ellenzi a határon túli magyarok választójogát
- Slota becsületszavát adta, hogy "árja" szlovák
- Slota állampolgárságának kivizsgálását kéri a szlovák belügytől Berényi
- Slota még a halottat sem tiszteli, ha magyar?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


