Ellenzi a magyar hadisírok gondozását Szlovákiában
Slota még a halottat sem tiszteli, ha magyar?
Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke nem támogatja azt az elképzelést, hogy Magyarország gondozza a második világháború idején Szlovákia területén elhunyt magyar katonák sírjait.
2011.07.24 12:10MTIA szlovák ellenzéki politikus vasárnapi nyilatkozatában a pozsonyi Új Szó című napilapban megjelent írásra reagált, amely szerint Magyarország szerződést szeretne kötni Szlovákiával a hadisírok gondozásáról.
"A magyar kormánynak, de a törvényhozásnak is elsősorban a csőd felé haladó magyar gazdasággal kellene foglalkoznia" - nyilatkozta Slota a közszolgálati TASR hírügynökségnek.
A sajtó által szélsőséges nacionalistának minősített politikus úgy vélte: a magyar politikai vezetés a szlovák ügyekbe való beavatkozás helyett inkább a magyarországi nemzeti kisebbségek támogatásával foglalkozhatna.
"Hozzáállásuk a nemzeti kisebbségekhez a népirtáshoz hasonlítható, amely a kisebbségek kulturális megfélemlítéséből és az anyanyelvű kommunikáció lehetőségének megfosztásából totális elnyomásba csapott át. Ennek eredménye, hogy Magyarországon kihaltak a nemzetiségek, ma már csak az utolsó szórványokat találjuk" - fejtette ki Slota.
Töll László alezredes, a Honvédelmi Minisztérium (HM) Társadalmi Kapcsolatok és Hadisírgondozó Hivatalának vezetője július elején azt mondta, hogy több ezer, világháborúkban elhunyt magyar katona földi maradványai találhatók Szlovákia területén, ezért is lenne fontos minél előbb megkötni a szomszédos országgal a hadisírok gondozásáról szóló szerződést.
Az igazgató szerint az erről szóló tárgyalásoknak lendületet adhat, hogy Lubomír Galko szlovák védelmi miniszter nemrégiben Magyarországra látogatott, és találkozott Hende Csaba honvédelmi miniszterrel. A hivatalos találkozón a szlovák védelmi miniszter ígéretet tett magyar kollégájának, hogy felveti a szerződés kérdését a belügyminiszternek, ez a téma ugyanis Szlovákiában a belügyminisztériumhoz tartozik.
Az igazgató elmondta: a két ország védelmi miniszterei 12 év után most találkoztak először, és a hadisírok gondozásának kérdése is egy évtizede húzódik. Szlovákia ugyanis visszamenőleg azt tekinti állampolgárának, akinek lakóhelye volt az ország mai területén. Így minden magyar katonát, aki a mai Szlovákia területén, beleértve az ország megalakulása előtti időket is, élt és meghalt, szlovák hősi halottnak tekinthetnek. A szlovák tárgyaló fél nem ismerte el a Magyarországgal közös katonai történelmet sem - fűzte hozzá.
Töll László szólt arról is, hogy Magyarországnak Oroszországgal, Moldovával, Németországgal, Olaszországgal, valamint a szomszédos országok közül Ukrajnával, Szlovéniával és Romániával van hadisírok gondozásáról szóló megállapodása. Ausztriában ezt a kérdést nem állami szinten kezelik, ezért ott az osztrák Fekete Kereszt egyesülettel működik együtt a HM.
A többi szomszéd közül Horvátország már felvette a kapcsolatot a minisztériummal, Szerbiával előrehaladottak a tárgyalások, Szlovákiával viszont egyelőre nem sikerült megállapodni az egyezmény lényeges részleteiről - tette hozzá az alezredes.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


