Vérengzés ima után - hatan meghaltak
Már falvakban is mészárolnak a szíriai kormányerők
A szíriai biztonsági erők a pénteki imát követően tüzet nyitottak az utcákra áramló tömegre egy Hama melletti faluban.
2011.09.16 14:39MTIA hatósági fellépésben hatan meghaltak, és tízen megsebesültek.
"A reggeli órákban buszokról és géppuskákkal megrakott teherautókról leszálló katonák és biztonsági rendőrök rohamozták meg Hilfaját. Két órán keresztül voltak itt, s ez idő alatt a lakosság megfélemlítése céljából vaktában lövöldözni kezdtek" - mondta az egyik emberjogi aktivista a Reuters hírügynökségnek telefonon.
A szíriai hadsereg a múlt héten kezdett nagyszabású offenzívába az ország északnyugati részén fekvő Hama városának környékén, hogy elejét vegye a demokráciapárti tüntetéseknek, továbbá hogy felkutassa a Bassár el-Aszad elnök hadseregét elhagyó katonákat. A 700 ezer lakosú Hama augusztus elején az egyik legsúlyosabb csapást szenvedte el a szíriai biztonsági erőktől az államfő távozását követelő demonstrálókkal való kiterjedt leszámolás következtében.
Az elmúlt két napon a kormányerők a török határ közelében lévő északnyugati régióban is megjelentek. Szemtanúk beszámolója szerint néhány tucat harcjármű kíséretében több száz egyenruhás jelent meg és lőtte nehézgépfegyverekkel Dzsabal-az-Závíja térségének legalább tíz falvát és városát egy közeli főútról, miután lezárták a régióba vezető utakat, és elvágták a kommunikációt.
Pénteken a libanoni hadsereg azt közölte, hogy csütörtökön a szíriai hadsereg katonái 200 méter mélyen behatoltak Libanon területére, amikor kormányellenes tüntetőket vettek üldözőbe. Az akció közben leadott lövések egy libanoni katonai járművet is eltaláltak.
Az NNA libanoni állami hírügynökség arról számolt be, hogy a szíriai Dzsabal al-Kenajsze környékéről libanoni területre lőttek, és ott egy polgári személyt megsebesítettek. A libanoni oldalon, Akkar közelében több száz szíriai menekült él, akik a biztonsági erők bosszújától tartva hagyták el hazájukat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


