Két ember meghalt, négy eltűnt
Tűz ütött ki egy tengerjáró hajón Norvégiában
Röviddel kikötés előtt kigyulladt a Nordlys norvég tengerjáró hajó Alesund közelében, ketten meghaltak.
2011.09.15 17:33MTIA tüzet, amely a hajó géptermében ütött ki, három órával később sikerült megfékezni. A rendőrség gyanúja szerint robbanás miatt történt, de a szóvivő ennek okáról nem volt hajlandó találgatni.
A hajó léket kapott, s búvárok vizsgálják a rongálódás mértékét.
A 207 utast és az 55 fős személyzet nagy részét csónakokkal partra tették. Az érintett hajózási vállalat egyik szóvivője közölte, hogy a 122 méteres, erősen füstölő hajót sikerült a kikötőbe vontatni és lehorgonyozni. A mentésnél a tűzoltókon kívül két helikoptert is bevetettek.
A sérültek részben megégtek, részben mérgező füstöt lélegeztek be. A Nordlys Bergenből indult, és a sarkkörön túl lévő népszerű turista célpontokat kereste volna fel.
A baleset bekövetkeztekor szerencsére Alesund közelében járt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


