Pokolgépek és fegyverek dörögtek
Hatalmas robbanások Kabulban
Legkevesebb hat nagy erejű robbanás rázta meg kedden Kabult az afgán főváros diplomatanegyede közelében, s a detonációk közben automatafegyverek ropogása is hallatszott.
2011.09.13 13:24MTIHírek szerint többen megsebesültek. A hatóságok lezárták az amerikai nagykövetség és más országok külképviseletei környékén lévő utakat.
Ezután nem sokkal Zabihulla Mudzsahid tálib szóvivő az AFP-nek küldött sms-üzenetben közölte, hogy az iszlamista szervezet indított öngyilkos támadást külföldi és afgán hírszerző szolgálatok irodái ellen. Egy nyugati katonai forrás szerint a NATO kabuli főhadiszállása ellen követtek el merényletet.
Később arról érkeztek hírek, hogy több célpontja is volt a robbantásoknak és lövöldözéseknek. Erre abból lehet következtetni, hogy több helyszín felől hallatszottak detonációk. A Reuters brit hírügynökségnek szemtanúk elmondták, hogy egy rakéta is becsapódott a megtámadott városrészbe.
Mohammed Zahír, Kabul bűnügyi rendőrségének a főnöke közölte, hogy öt öngyilkos merénylőből álló csoport intézett támadássorozatot Kabul központja ellen. A rendőrségi illetékes azonban egyelőre részleteket nem tudott mondani, mert az akció még zajlik.
Egyes biztonsági források szerint a géppisztolyokkal és rakétagránátokkal felfegyverkezett támadók az amerikai nagykövetség közelében egy épülőfélben lévő irodaházban foglaltak el állásokat. Az egészségügyi miniszterhelyettes azt közölte, hogy legkevesebb négy civil sebesült meg, kettőt közülük kórházba kellett szállítani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


