Az elnök az alelnökök bízta meg
Jemen: tárgyalások kezdődnek a hatalomátadásról
Az alelnököt bízta meg Ali Abdullah Száleh jemeni elnök azzal, hogy az ellenzék által hónapok óta követelt hatalomátadásról tárgyaljon.
2011.09.12 16:52MTIA hétfőn nyilvánosságra hozott államfői rendelet szerint a jelenleg Szaúd-Arábiában betegeskedő Száleh "alkotmányos előjogokkal" hatalmazza fel az alelnököt, Abed Rabbo Hádit, aki így tárgyalhat az ellenzékkel arról, milyen módon alkalmazzák azt a tervezetet, amelyet az Öböl-menti országok dolgoztak ki a krízis megoldására.
A terv végrehajtása során "elnökválasztást kell tartani egy előre megbeszélt időpontban, és biztosítani kell, hogy a hatalom átadása békésen és demokratikusan menjem végbe" - áll a dekrétumban. Az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval egyeztetve kidolgozott tervben az is szerepel, hogy az elnök, saját és rokonai büntetőjogi mentességéért cserébe lemond a posztjáról; illetve, hogy az ellenzék egy békítő kormányt alakít.
Száleh, aki az elnöki palota elleni júniusi támadás után távozott Szaúd-Arábiába, eddig nem volt hajlandó alá írni az Öböl-menti államok tervezetét.
Jemenben már hét hónapja tartanak a kormányellenes zavargások, amelyek több száz halálos áldozatot követeltek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


