Nem távozott a gépkocsikonvojjal?
Washington szerint Kadhafi még mindig Líbiában van
Az amerikai kormány véleménye szerint Moammer Kadhafi még mindig Líbiában tartózkodik, s nem távozott gépkocsikonvojjal a szomszédos Nigerbe.
2011.09.06 18:15MTIA kormányzat nemzetbiztonsági illetékese kedden úgy fogalmazott: a szóban forgó konvojjal, amely hétfőn lépte át Líbia és Niger határát, a Kadhafi-rezsimhez kötődő személyek távoztak az arab országból. Nigeri hivatalos források azt közölték, hogy Manszúr Dzao, Kadhafi személyi biztonsági főnöke még vasárnap Nigerbe érkezett.
Egy másik amerikai tisztségviselő szerint a Líbiát az utóbbi napokban elhagyó járműoszlopokkal a líbiai rezsim magas rangú személyiségei utaztak külföldre.
Az illetőnek mindazonáltal nem volt tudomása arról, hogy maga Kadhafi is köztük lett volna, illetve hogy a bukott vezető elhagyta volna Líbiát.
A brit hírügynökség katonai forrásokból úgy értesült, hogy nigeri katonák egy 200-250 járműből álló konvojt kísértek az ország északi részén fekvő Agadez városáig. Amerikai illetékesek emlékeztetnek arra, hogy Kadhafi rezsimje szoros kapcsolatban állt a Nigerben élő tuareg lázadókkal, akik közül többen Líbiába mentek, hogy Kadhafi oldalán harcoljanak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


