A demokráciát követelték: lecsukták őket
Több mint kétszázan kezdtek éhségsztrájkba Bahreinben
Éhségsztrájkba kezdett több mint kétszáz síita őrizetes Bahreinben, akiket azért börtönöztek be, mert februárban és márciusban részt vettek a szunnita dinasztia által irányított királyságban kitört demokráciakövetelő megmozdulásokban.
2011.09.05 19:59MTINabil Radzsab, a bahreini Emberi Jogi Központ képviselője elmondta, hogy a tiltakozó akciót tizenkét olyan orvos kezdte egy héttel ezelőtt, akiket a tüntetések leverésekor vettek őrizetbe. Az éhségsztrájkolók száma azóta kétszáz fölé emelkedett, a tizenkét orvos közül többeket kórházba szállítottak - tette hozzá.
Az aktivista állításait független forrásokból egyelőre nem lehetett ellenőrizni.
A többségében síiták lakta parányi monarchiában február közepén kezdődtek tüntetések, amelyeknek résztvevői a több mint kétszáz éve hatalmon lévő szunnita dinasztia jogköreinek korlátozását, valódi alkotmányos monarchia bevezetését és a síitákat érő hátrányos megkülönböztetések felszámolását követelték.
A megmozdulásokban mintegy harminc ember vesztette életét. A tüntetéseket márciusban a szaúd-arábiai hadsereg segítségével verték le. Azóta gyakran robbannak ki kisebb tiltakozások és összecsapások a biztonsági erőkkel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


