Kadhafi szülővárosa ellen vonultak
A kegyelemdöfésre készülnek a líbiai lázadók
Moammer el-Kadhafi líbiai vezető szülővárosa, Szirt ellen vonultak a kormányellenes lázadók hétfőn, remélve, hogy felkelésük megadhatja a kegyelemdöfést Kadhafi gyakorlatilag összeomlott több évtizedes uralmának.
2011.08.29 10:33MTIA líbiai vezető holléte azonban továbbra sem ismert, elképzelhető, hogy továbbra is a fővárosban, Tripoliban rejtőzködik, amely a múlt héten került a lázadók kezére.
A NATO harci gépei vasárnap immár harmadszor mértek légicsapásokat a Földközi-tenger partján, Tripolitól 450 kilométerre keletre fekvő Szirtre.
A szárazföldön pedig a keleti Bengázi és a nyugati Miszráta felől érkező lázadó erők satuba fogták Kadhafi utolsó bástyáját, amelyet a líbiai vezető 1969-es hatalomra jutása után álmos halászfaluból százezres nagyvárossá, hatalmi központtá fejlesztett.
Kadhafinak továbbra is vannak támogatói Szirtben, így akár oda vonult vissza, akár nem, a város elfoglalása stratégiai szempontból és jelképereje miatt is fontos fegyvertény lenne a lázadóknak győzelmük megszilárdításához.
A lázadók egyik parancsnoka közölte, hogy kelet felől száz kilométernél kisebb távolságra közelítették meg Szirtet, s nyugat felől is közelítenek hozzá.
Tripolitól keletre, a tengerparton kiépített autópályán harckocsiszállító járművek vittek szovjet gyártmányú T-55-ös harckocsikat Szirt felé. A felkelők egy elhagyott zliteni támaszponton zsákmányolták a tankokat.
A lázadók egyik szóvivője mindazonáltal közölte, hogy szándékosan lassan haladnak előre, szeretnének időt adni a tárgyalásoknak, a Szirtben élőknek arra, hogy meggyőzzék a helyi Kadhafi-híveket a város feladásának szükségességéről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


