Kétszázhetvenen haltak meg a robbantásban
Locekrbie-merénylet: az új líbiai vezetés nem adja ki az egyetlen elítéltet
A líbiai Átmeneti Nemzeti Tanács igazságügy-minisztere vasárnap közölte, hogy az észak-afrikai ország új vezetése sem adja ki a Lockerbie-merénylet egyetlen elítéltjét.
2011.08.29 07:10MTIAbdelbászet Ali Mohamed al-Megrahi, a líbiai titkosszolgálat ügynökeként részese volt annak a merényletnek, amelynek során a PanAm amerikai légitársaság Londonból New Yorkba tartó Boeing 747-es óriásgépét 1988. december 21-én időzített pokolgéppel felrobbantották a skóciai Lockerbie fölött; a merényletben 270-en vesztették életüket, köztük négy magyar utas.
Megrahit 2001-ben egy skót bíróság életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte. A férfit azonban 2009-ben szabadon engedték, mert prosztatarákot diagnosztizáltak nála, és az orvosok legfeljebb még három hónapot jósoltak neki. Megrahi azonban ma is él, de a CNN amerikai hírtelevízió legfrissebb értesülése szerint tripoli villájában kómás állapotba került, családtagjai telefonvonal híján nem tudnak orvost hívni hozzá, és nagyon aggasztóvá vált állapota.
Két éve nemzeti hősként fogadták a még Moammer Kadhafi vezette Líbiában, sőt maga az ezredes is személyes ismerőse lett.
Időközben Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is - a merényletben 189 amerikai halt meg - felvetődött, hogy a skót bíróság döntése elhibázott volt, és még is csak kérni kellene Megrahi kiadatását. Ezek a hangok felerősödtek azt követően, hogy Kadhafi gyakorlatilag kikerült hatalomból.
Mohammed al-Alagi, az ÁNT igazságügy-minisztere azonban közölte, hogy a hatalom új birtokosai líbiai állampolgárt nem adnak ki, és Megrahit különben is egyszer már elítélték, nincs szükség arra, hogy másodszor is ítélkezzenek fölötte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


