Őrizetbe vették a 80 éves embert
Évtizedeken át erőszakolta fogyatékos lányait egy osztrák férfi
Őrizetbe vettek Ausztriában egy 80 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy 1970 óta rendszeresen megerőszakolta és bántalmazta két szellemi fogyatékos lányát.
2011.08.25 19:17MTIEgy szociális gondozó tett feljelentést a felső-ausztriai férfi ellen, aki egy kis felső-ausztriai faluban, Braunau járásban lakott két felnőtt korú - 53, illetve 45 éves - lányával.
A feltételezett áldozatok a vallomásukban azt mondták, hogy apjuk verte őket és azzal fenyegetőzött, hogy lelövi őket. Megtiltotta nekik, hogy idegenekkel találkozzanak, s a rendőrség szerint teljesen megfélemlítette őket.
Májusban, amikor a férfi egy alkalommal ismét nemi erőszakot akart elkövetni az idősebbik lányán, dulakodás közben elesett és nem tudott felállni. A gondozót a két nő hívta ki, két nappal később.
A férfit egy szociális otthonba szállították be, s miután lezárultak a kihallgatások, ott vették őrizetbe csütörtökön.
A kétezer-négyszáz lelket számláló település lakói értetlenül állnak az eset előtt. Ausztriában az ügy az amstetteni Josef Fritzl ügyét idézi fel.
Fritzl 24 éven át tartotta házuk pincéjébe bezárva saját lányát, és hét gyermeket nemzett neki úgy, hogy mindezt titokban tartotta a házban vele együtt élő felesége előtt. Az "amstetteni rémként" is emlegetett férfit szellemileg abnormális elítéltek börtönében letöltendő, életfogytiglani börtönre ítélték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


