Liam Fox szerint
A NATO is keresi Kadhafit
A NATO is besegít Líbiában az arab ország vezetője, Moammer Kadhafi ezredes utáni kutatásba - közölte csütörtökön a brit védelmi miniszter a Sky News tv-csatornán.
2011.08.25 11:14MTILiam Fox elmondta, a katonai szövetség hírszerzéssel és felderítőeszközökkel segít a líbiai felkelőket irányító Átmeneti Nemzeti Tanácsnak (ÁNT) Kadhafinak és "a rezsim megmaradt tagjainak" felkutatásában.
A brit védelmi miniszter hozzátette, a NATO elsősorban légi felderítéssel segít. Arra a kérdésre, hogy különleges alakulatokat is bevetnek-e Líbiában, például a brit hadsereg különlegesen kiképzett elitalakulatát, az SAS kommandót, a miniszter azt felelte: "Jelenleg nem közölhetünk semmit a különleges erőkről".
A The Daily Telegraph című londoni napilap azt írta, az SAS "kulcsszerepet játszott" a líbiai főváros, Tripoli bevételét célzó hadműveletek összehangolásában. Az újság azt is tudni véli, hogy az elitegység azt a parancsot kapta, hogy próbálja felkutatni Kadhafit.
A líbiai vezető eltűnt tripoli rezidenciájából, amelyet kedden elfoglaltak a felkelők. Az ÁNT átszámítva 1,6 millió dollár vérdíjat tűzött ki Kadhafi fejére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


