Füstoszlop gomolyog a rezidencia környékén
Kadhafi búvóhelye körül dörögnek a fegyverek
Rakétákkal és nehézlőfegyverekkel vívtak csatát a kormányellenes felkelők és a Moammer el-Kadhafi líbiai vezetőhöz hű fegyveresek az állítólag Kadhafi búvóhelyéül szolgáló Báb el-Azizíja épületegyüttes körül kedden.
2011.08.23 15:56MTI"A forradalmárok megpróbálnak áttörni az Öreg Kapun a nyugati oldalon. Ha sikerül nekik, akkor az épületkomplexumban folytathatják a harcot" - mondta el egy lázadó az Al-Arabíja hírtelevíziónak. Egy brit tv-csatorna, a Sky TV pedig arról adott hírt, hogy gomolygó füstoszlopot lehetett látni Kadhafi rezidenciájának környékén egy NATO légicsapást követően.
Olaj lehet a tűzre a Báb el-Azizíjánál harcolók számára, hogy Kadhafi egyik fia, a korábban elfogottnak vélt Szeif al-Iszlám újságírók előtt kijelentette, hogy "Kadhafi és az egész család Tripoliban van"; illetve, hogy a lázadókat cselből engedték be a kormányerők a fővárosba.
Szeif al-Iszlám hirtelen feltűnése egyébként úgy tűnik, lelket öntött a kormánypárti katonákba, akik egész nap kemény harcokat folytattak a felkelőkkel a főváros számos kerületében. Bár a lázadók azt állítják, hogy Tripoli nagy részét az ellenőrzésük alá vonták, egyes helyeken a lojalisták még ellenállnak és ágyúkkal, valamint légvédelmi fegyverekkel lövik a felkelőket.
Eközben a felkelők központjában, Bengáziban Ahmet Davutoglu török külügyminiszter kijelentette, hogy a NATO addig fogja folytatni a légicsapásokat, amíg tejesen helyre nem áll a biztonság Líbiában.
A külügyminiszter azt is kifejtette, a befagyasztott líbiai vagyont "a líbiai emberek szolgálatára kellene bocsátani", mert az országnak sürgősen szüksége van pénzügyi forrásokra.
Davutoglu azért érkezett a kelet-líbiai városba, hogy találkozzon a felkelők legfőbb politikai szervezetének, az Átmeneti Nemzeti Tanácsnak (ÁNT) a vezetőjével, mielőtt csütörtökön Isztambulban részt vesz a Líbia ügyében összehívott összekötő csoport újabb ülésén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


