120 ember lett rosszul
Fagyállós ecet gyilkolt Kínában
Fagyállóval szennyezett ecet okozhatta 11 ember halálát és 120 megbetegedését egy közös, böjt utáni vacsorán Kína nyugati részében.
2011.08.22 11:19MTIA nyomozók azt állapították meg, hogy az ecetet olyan műanyag hordókban tárolták, amelyekben előtte fagyállót tartottak. Az áldozatok a hszincsiangi autonóm területen élő kisebbségi muszlimok voltak, akik a tradicionális böjt után együtt vacsoráztak.
A kínai hírügynökség, a Hszinhua információi szerint az ételmérgezésben meghalt gyerekek között hatéves is volt. Az ecet miatt rosszul lett 120 ember közül egy állapota továbbra is válságos.
Kínában meglehetősen gyakran fordulnak elő ételmérgezéses esetek, egyrészt mivel az élelmiszertermelők sokszor illegális vagy kifogásolható minőségű adalékanyagokat használnak, másrészt, főként vidéken, a rossz higiéniai szabványok és a hatósági ellenőrzés hiánya eredményez mérgezést. 2008-ban legkevesebb hat gyerek meghalt, 300 ezer pedig megbetegedett miután melamin porral szennyezett tejet ivott. A termelők azért keverték a nitrogénben gazdag vegyületet a tejbe, hogy az proteinben gazdagabban tűnjön.
Szintén gyakoriak a bosszúból elkövetett ételmérgezéses esetek. Idén áprilisban egy tejtermelő nitritet kevert egy konkurens termelő termékeibe. A mérgezett tej három gyerek halálát okozta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


