Háborús bűncselekmények
Megműtötték Ratko Mladicot - Hága cáfol
Megoperálták Ratko Mladicot, a boszniai szerbek volt katonai parancsnokát, akit Hága háborús bűncselekmények elkövetésével vádol - adta hírül a Tanjug szerb és a horvát Hina hírügynökség a Blic című belgrádi napilap csütörtöki értesüléseire hivatkozva.
2011.08.18 16:44MTIA belgrádi újság szerint Mladicot még kedden a hollandiai Bronovo kórházba szállították, ahol szerdán sérvműtétet hajtottak végre rajta, és a volt hadseregparancsnokot csütörtökön már vissza is szállítják a sheveningeni börtönbe.
Nerma Jelacic, a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) szóvivője cáfolta, hogy Mladic a Bronovo korházban lenne, és kijelentette: "egyelőre nem közölhet részleteket a szóban forgó hágai vádlott egészségi állapotáról".
"Megerősíthetem, hogy (Mladic) nem hagyta el a shveningeni börtön épületegyüttesét. Az NT szabályaival összhangban nem hozhatok nyilvánosságra részleteket egyetlen vádlott egészségi állapotáról sem" - áll a Jelacic által közzétett közleményben. Az NT Titkársága - a szabályok szerint - bizalmas információként kezeli a vádlottak egészségi állapotára vonatkozó információkat mindaddig, amíg maguk a vádlottak nem adják beleegyezésüket, hogy egészségükről részleteket hozzanak nyilvánosságra, illetve mindaddig, amíg a bírói tanács nem ad utasítást az ilyen információk közzétételére.
A Blic című belgrádi újság internetes kiadásában azt írta: Milos Saljic védőügyvéd a Blicnek elmondta, hogy "pár órával a sérvműtétje után Ratko Mladic felhívta a feleségét, Bosiljkát, és tízegynéhány percet beszélgetett vele. Elmondta neki, hogy a sebészeti beavatkozás a legnagyobb rendben zajlott le, és nagyon jól érzi magát.
Az ügyvédnek Mladic felesége számolt be a részletekről, hozzátéve, hogy férje "kiváló hangulatban volt".
Ugyanazon a napon, amikor Mladicot kórházba szállították, a hágai NT ügyészsége azzal a javaslattal állt elő, hogy a Mladic elleni vádiratot osszák két részre, és Mladic ügyét két külön álló per keretében tárgyalják. Az ügyészség - indoklásában - egyebek között Mladic egészségi állapotának esetleges megrendülésére hivatkozott. Erről az indítványról augusztus 25-én döntenek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


