Válságban a válság miatt
Nagyon elegük van a szlovéneknek a kormányukból
Az Eurobarométer legfrissebb felmérése szerint az Európai Unióhoz tartozó országok közül leginkább a szlovénok elégedetlenek a saját kormányukkal.
2011.08.17 17:10MTIA felmérésből kiderült: a szlovénok nem kevesebb mint 92 százaléka véli úgy, hogy kormányuk politikája nem eléggé hatékony a gazdasági-pénzügyi válság elleni küzdelemben - olvasható a B92 belgrádi hírügynökség jelentésében.
Az uniós országok között a szlovénok ezzel, a saját kormányukat súlyosan elmarasztaló véleményükkel még a görögöket is megelőzték, akik így a második helyre szorultak.
Az igazság azonban az, hogy más uniós tagállamok polgárai is elég kritikusan vélekednek kormányaik gazdaságpolitikai teljesítményéről, mivel az "uniós átlag" e tekintetben 57 százalék.
Az EU állampolgárainak átlag 43 százaléka vélekedik úgy, hogy a válság elérte mélypontját,és ennél rosszabb már nem jöhet. A szlovénok optimizmusa e tekintetben kisebb az átlagnál: 38 százalékuk véli úgy, hogy tetőzött a válság.
Az uniós polgárok többsége (48 százaléka) szerint a válsággal szorgalmasabb munkával és jobb képzéssel meg lehet birkózni, a megkérdezettek egy másik csoportja (34 százaléka) azt tartja, hogy a válság a köztartozások és az államháztartási deficit lefaragásával, a cégalapítások megkönnyítésével kezelhetőbb lenne.
A szlovén megkérdezettek nagyobb része - 45 százalékuk - viszont úgy véli, hogy a válságból a kivezető utat csakis a köztartozások és a deficit csökkentése jelentheti.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


