Együttműködni Pakisztánnal
"Kadhafi napjai meg vannak számlálva"
Moammer Kadhafi fegyveres erői meggyengültek, a líbiai vezető napjai meg vannak számlálva - jelentette ki kedden Washingtonban Leon Panetta amerikai védelmi miniszter.
2011.08.16 18:33MTIPanetta, aki a Nemzeti Védelmi Egyetemen megrendezett fórumon Hillary Clinton külügyminiszterrel közösen foglalt állást az amerikai katonai, diplomáciai és a segélyezési kiadások csökkentése ellen, kijelentette: Nasszer al-Mabruk Abdullah líbiai belügyminiszter dezertálása is azt mutatja, hogy mennyire meggyengült a líbiai rendszer.
Panetta kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak nincs más választása, mint együttműködni Pakisztánnal, annak ellenére is, hogy Iszlámábád kapcsolatot tart fenn az olyan iszlamista szélsőséges szervezetekkel, mint a Hakkani csoport és a Laskár-e-Taiba. Hangsúlyozta, hogy Pakisztán nukleáris hatalom és Amerikát érdekelnie kell, hogy mi történik ezekkel a fegyverekkel.
Panetta a vonatkozó adatok titkosságára hivatkozva nem kívánta kommentálni azt az értesülést, amely szerint a pakisztániak hozzáférést biztosítottak a kínaiak számára az Oszama bin Laden likvidálásakor lezuhant, szupertitkos amerikai helikopter roncsaihoz. A Pentagon vezetője szerint az amerikai biztonságra nézve "pusztító" következményekkel járna, ha kongresszus által felállított "szuperbizottságnak" az év végig nem sikerülne megállapodnia a deficitcsökkentés alternatív módjáról és ezért automatikusan életbe lépnének a védelmi tárca kiadásait is érintő megszorítások.
Leon Panetta rámutatott: a védelmi minisztérium kész arra, hogy a kongresszus korábbi döntésével összhangban, 10 év alatt 350 milliárd dollárral csökkentse a büdzséjét, de minden további megszorítás veszélyeket hordoz magában. Amennyiben a "szuperbizottság" tagjainak nem sikerülne dűlőre jutniuk, a biztonsági kiadások további 500 milliárd dollárral csökkennének.
Hillary Clinton kijelentette, hogy Amerikának a katonai ereje fenntartása mellett biztonsági érdeke megőrizni a külügyminisztériumnak a diplomáciában és a segélyezésben játszott szerepét is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06