Pokolgépek, milíciák
Irak ma veszélyesebb hely, mint egy éve
A gyakori pokolgépes merényletek, gyilkosságok és a síita milíciák akcióinak kiújulása miatt Irak ma veszélyesebb hely, mint amilyen egy évvel ezelőtt volt - ezt állítja egy amerikai illetékes a washingtoni kormányzatnak és a kongresszusnak benyújtott, szombaton nyilvánosságra hozott jelentésében.
2011.07.30 11:32MTIStuart W. Bowen, az iraki újjáépítést felügyelő amerikai megbízott 172 oldalas anyagában a "bizonytalanságok nyaraként" jellemzi a mostani időszakot, arra utalva: továbbra sem világos, hogy az év végi csapatkivonási határidő után maradnak-e mégis amerikai katonai alakulatok az országban.
A jelentés emlékeztet, hogy júniusban 15 amerikai katona halt meg Irakban, s így az elmúlt két évben itt ez volt a legvéresebb hónap az amerikai haderő számára. Szinte mindegyikük halála a síita milíciák számlájára írható.
A dokumentum szól arról is, hogy nőtt a rakétagránátos támadások száma a bagdadi "zöld zóna" (a legfontosabb kormányintézményeknek helyt adó, szigorúan védett övezet) ellen, s hogy szinte mindennaposak a különböző iraki politikai vezetők, bírák, illetve a biztonsági erők tagjai elleni merényletkísérletek. A jelentés külön is említi az északkelet-iraki Dijala tartományt, amely Iránnal határos, s lakosságának összetétele (egyaránt élnek itt szunniták, a síiták és a kurdok) "robbanékony elegyet" alkot. A dokumentum szerint itt nagyon instabil a helyzet, s gyakoriak a sok halottat követelő pokolgépes akciók.
Bowen egyébként bírálja az amerikai hadvezetést, amely szerinte tévesen értékeli a helyzetet, az instabilitást. Ennek bizonyítékaként idéz egy májusi katonai közleményt, amelyben az amerikai illetékesek "nagyon-nagyon pozitív" biztonsági trendekről beszéltek. Bowen viszont úgy látja, hogy az iraki nemzetbiztonság "nagyon törékeny", s a jelenlegi helyzet a 2007-essel hasonlítható össze, amikor Irak a polgárháború szélére sodródott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


