Szigorúan bírál a közvélemény
Hatalmas kártérítések a kínai vonatkatasztrófa után
A helyi mentési parancsnoki központ, miközben a média tovább bírál, bejelentette: Kína a korábban közölthöz képest csaknem megkétszerezte, közel 27 millió forintnak megfelelő összegre növelte a múlt hét végi súlyos vonatszerencsétlenség áldozatai után járó kártérítést.
2011.07.29 16:16MTIA kormány alá tartozó központ döntése értelmében nem 500 ezer, hanem 915 ezer jüant kapnak a meghalt családtagok után a hozzátartozók - derül ki a tájékoztatóból. Ez a hozzátartozókkal folytatott tárgyalás végleges eredménye.
A teljes összeget a vasútügyi minisztérium fogja biztosítani, azok számára is, akik már elfogadták a korábbi ajánlatot. A sérültek kárpótlására külön szerződést készítenek elő.
A napokban a kínai médiában és az online fórumokon bírálatok jelentek meg azzal kapcsolatban, hogy a vasúti felügyelet tízmilliárdokat zsebel be a biztosítási díjakból, ami a jegyárak két százaléka, s miközben az utazás díja emelkedett, a kártérítések összege évtizedek óta nem változott. Egy pekingi üzleti napilap azt is felvetette, hogy a vasútügyi tárca a biztosítási felügyelet ellenőrzése nélkül kezeli a befolyt összegeket, s azt sejtette, hogy a minisztérium többes szerepe visszaélések elfedésére alkalmas.
A kínai közvélemény és a kínai sajtó, benne a közmédiával rendkívül érzékenyen reagált a mai napig nem tisztázott körülmények között történt vonatszerencsétlenségre és a vasútügyi illetékesek kezdeti megnyilatkozásaira, intézkedéseire. A napilapok mellett a Hszinhua hírügynökség is helyet adott kifogásoló véleményeknek, a Kínai Központi Televízió (CCTV) munkatársai és szakértői pedig feltűnően kritikusan közelítették meg a témát.
"Lakhatunk olyan lakásokban, amelyek nem dőlnek össze? Utazhatunk biztonságos vonatokon? Képesek vagyunk biztosítani az emberek számára a legalapvetőbb biztonságot? Kína, kérjük lassíts, mert a túl nagy száguldással magad után hagyhatod az emberek lelkét!" - fakadt ki a CCTV ismert műsorvezetője, Csiu Csi-ming (Qiu Qiming) élő adásban.
Csütörtökön hivatalosan bejelentették, hogy a jelzőberendezések komoly tervezési hibája, illetve emberi mulasztás okozta a balesetet, amelynek már 40 halálos áldozata és 191 sérültje van. A magyarázat szerint állítólag a villámcsapások miatt meghibásodott jelzőlámpa nem váltott zöld jelzésről pirosra, s a hibát a diszpécserközpontban sem észlelték. Ezért rohanhatott hátulról az álló szerelvénybe a szuperexpressz.
Ugyancsak csütörtökön a szerencsétlenség helyszínére utazott Ven Csia-pao (Wen Jiabao) miniszterelnök, hogy megnyugtassa a kedélyeket: átlátható vizsgálatot, s a felelősök szigorú elszámoltatását ígérte.
A kínai közvélemény és a média azonban továbbra sem nyugszik, és sorolja újabb és újabb kérdéseit. A pekingi ifjúsági lap pénteki számában például ilyeneket feszeget: Hogyan lehetett közel két évig ilyen hibás tervezésű berendezés használatban? Vannak-e, lehetnek-e más hibás konstrukciók forgalomban?
Az újságírók azt is kérdezik, miért nem függesztették fel a közlekedést azokon a vonalakon, ahol ugyanezeket a berendezéseket üzemeltetik? Az online fórumok bejegyzéseiből kiderül, hogy sokan nem hiszik a magyarázatot, s korrupciót sejtenek a háttérben. A Hszinhua hírügynökség egyik szakértője az eset kapcsán bírálja a monopolhelyzetet, amely a beszállító vállalatot piaci versenytárs nélkül adott esetben veszélyes előnyökhöz juttathatja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


