A lakásárak miatt tiltakoznak az aktivisták
A tel-avivi tőzsde tetején tombolnak a tüntetők
A katonai rádió közölte: izraeli baloldali aktivisták tucatjai másztak fel csütörtökön a tel-avivi tőzsde tetejére annak a tiltakozó tömegmozgalomnak a keretében, amely két hete kezdődött a lakásárak emelkedése ellen.
2011.07.28 11:43MTIA nagyhatalmú Hisztadrut szakszervezeti szövetség támogatásáról biztosította a tüntetőket, akik ezrével gyűltek össze sátrakban a Rotschild körúton, Tel-Aviv egyik legelőkelőbb helyén, valamint más városokban, köztük Jeruzsálemben és Haifán.
A Háárec című baloldali lapban kedden közölt felmérés szerint az izraeliek 87 százaléka támogatja a tiltakozó mozgalmat, és 54 százalék "elégedetlen" azzal, ahogy Benjámin Netanjahu kormányfő e válságot kezeli. Négy évtized óta ez a legjelentősebb társadalmi mozgalom Izraelben.
"Ha főtitkárunkat, Ofer Einit szombat estig nem fogadja a miniszterelnök, hogy megvitassák a szociális válság megoldási lehetőségeit, a Hisztadrut minden rendelkezésére álló eszközt felhasznál a tüntetők követeléseinek támogatására" - mondta a szövetség szóvivője. Arra a kérdésre nem válaszolt, hogy a Hisztadrut tervez-e felhívást általános sztrájkra. Szombat este újabb tüntetés várható Tel-Avivban.
A katonai rádió tudósítása szerint a tőzsdeépület tetején tanyázó tüntetők azzal indokolják tettüket, hogy "négy nagy csoport ellenőrzi a részvénypiac 80 százalékát, és megkaparintotta a nemzetgazdaság növekedésének minden gyümölcsét".
Az ingatlanárak szédítő emelkedése miatti tiltakozási hullám láttán Netanjahu kedden bejelentett egy azonnali lakásépítési tervet, de azt a tüntetők elégtelennek ítélték. A lakásárak egy év alatt 32 százalékkal szöktek fel Tel-Avivban és 17 százalékkal Jeruzsálemben, s e tendencia az egész országra érvényes, miközben a bérek stagnálnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06